Nem a javítás ára, hanem az elérhető szakember hiánya aggasztja leginkább a magyarokat egy friss felmérés szerint.
A kormány már dolgozik azokon a törvénymódosításokon, amik az évértékelőben meghirdetett 7 pont megvalósításához szükségesek - jelentette be a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte: a tervek szerint ebből 4 pont már július 1-jén hatályba léphet.
Gulyás Gergely bejelentése szerint a családvédelmi program pontjaiból 4 indulhat el július 1-jén, köztük a:
- gyerekvállalási hitel, a
- CSOK kiterjesztése, és az
- autóvásárlási kedvezmény.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette, hogy a gyerekvállalási hitelnél az örökbefogadott gyerekek is beszámítanak majd. Emellett Gulás arról is beszélt, hogy a bölcsődeprogramot 2022-ig valósítanák meg, vagyis a mostani 50 ezerről 70 ezerre bővítenék a bölcsődei férőhelyek számát. A nagyszülőknek járó gyed és a legalább négy gyereket vállaló nőknek járó szja-mentesség pedig január 1-től lesz elérhető.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







