Döntő többségben vannak azok a fiatalok, akik az év folyamán fizetésük emelkedésére számítanak.
Lezárult a mérnök-és informatikai szakember utánpótlás biztosítása érdekében kezdeményezett országos kompetenciamérés első szakasza a középiskolás fiatalok körében végeztek.
MTMI azaz matematikai, természettudományos, műszaki és informatikai kompetenciákat mértek a program végrehajtása során, összesen 1025 gyerek vett részt a méréseken az elmúlt hónapokban. A kiválasztott iskolákban, a 10-12. osztályos diákok készségeit, képességeit vizsgálták meg az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség szakemberei. Ezek alapján a résztvevő tanulók, illetve szüleik kaptak képet a meglévő kompetenciáikról, illetve a különböző erősségeikről, amelyekre alapozva érdemes lehet az informatikai irányba orientálódniuk.
- fejtette ki Jakab Roland, a szövetség alelnöke. A mérések során a Vienna Test System segítségével vizsgálták a fiatalok logikai gondolkodását, hogy mennyire képesek egy első látásra zavaros halmazban rendszert találni, továbbá figyelték a monotóniatűrési jellemzőiket időnyomás alatt, valamint tervezési képességeiket és személyiségjegyeiket is felmérték. Mindezeket valós és aktuális elvárás listára alapozva.
A program 2019. márciusában folytatódik, több ezer diáknak segítséget kínálva. A mérések visszajelzéseinek köszönhetően ugyanis a leendő mérnökök és informatikusok bázisa növelhető, miután azok eredményei, illetve a pozitív megerősítések révén egyre több szülő veheti majd számításba a műszaki szakirányokat pályaválasztáskor. A kompetenciamérésre alapozva egyéni tehetségmenedzsment programok alakíthatóak ki az oktatási intézményekben, amelyek során a szakemberek által javasolt, és a vállalatok részéről igényként meghatározott készségek, illetve képességek fejlesztése valósulhat meg gyakorlatorientált módszertanok kidolgozásával.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból