Üzlethelyiségekben, szellőzetlen pincékben alakítanak ki tömegszállásokat Budapest VII. kerületében.
A Közép-Dunántúlról a reggeli nyitás óta már több mint 7 ezer kérelem érkezett be. A pályázatokat ma 13 óráig várták a régióból, ezt követően a benyújtás lehetőségét határozatlan időre felfüggesztették.
Az Otthon Melege Program keretében meghirdetett, háztartási nagygépek (hűtő vagy fagyasztó készülékek, mosógépek, mosó-szárítógépek) energia megtakarítást eredményező cseréjét támogató alprogramra
A folytatásban a közép-magyarországi régióban élők nyújthatnak be pályázatot 2017. augusztus 28-én (hétfő), reggel 8 órától, elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül.
A családbarát pályázati konstrukciók célja, hogy gyors, megfelelő intenzitású támogatáshoz juttassák a lakosságot az ország egész területén. A támogatás hatására nemcsak a lakossági energia-felhasználás hatékonysága javulhat, hanem mérséklődik a hazai szén-dioxid-kibocsátás is. A 2014 szeptemberében indult Otthon Melege Program már több mint 130 ezer háztartás energiahatékonyságát javította.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







