Feladja eddigi életét Mata Ricsi családja: sokba fog kerülni a költözés

2016. november 27. 17:00

Mata Ricsi családja mindent feláldozna azért, hogy a borsodi kis faluból induló srác karrierje beindulhasson. Azt tervezik, hogy feladják vidéki életüket és a fővárosba költöznek.

Óriási szó ez nekünk és az igricieknek, hogy Ricsi a semmiből egy ilyen nagy műsorba bekerült, és szeretnénk, hogy ez a népszerűség meg is maradjon. Akárhogy is alakul a műsor, Ricsi nagy valószínűséggel Pestre költözik majd januártól, ám egyedül semmiképp nem vágna neki, hiszen hatalmas a főváros, ő pedig gyerek még ahhoz, hogy egyedül éljen. A tervek szerint majd kibérelünk egy lakást, és azonnal munkát keresünk. Ehhez természetesen az kell, hogy kifizessük a kauciót, de mindannyian elkezdünk majd munkát keresni, amint a fővárosba érünk, és így sikerülhet is a cél. Biztos munkával könnyebben támogatjuk majd Ricsit is a karrierje kezdetén, idehaza főleg alkalmi munkák vannak

- mondta a Blikknek Ernő, Ricsi édesapja.

Nem lesz könnyű dolga a családnak

Habár többnyire nem keresnek rosszul a haknikkal az X Faktor sztárjai, ezzel együtt sem lesz könnyű dolga Ricsi családjának, legalábbis eleinte. Az albérletkínálat ugyanis egyre szűkül a fővárosban, a kereslet pedig folyamatosan növekszik, és emiatt az árak az egekbe szöknek.

Közvetítői tapasztalatok azt mutatják, hogy ma már a külvárosi lakások tulajdonosai is napok alatt találnak bérlőt, ha az ingatlan állapota elfogadható; a belső kerületekben pedig szinte teljesen megszűnt a hosszú távú bérbeadás. A bérlemények zömét a néhány napra kiadott úgynevezett lakáshotelek teszik ki.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Emiatt a hosszú távra bérlők kiszorultak a külső városrészekbe, ahol erős keresletnövekedés és ezzel párhuzamosan jelentős áremelkedés következett be az elmúlt időszakban.

Ráadásul óriási számban költöznek fel munkalehetőség reményében a vidéki kistelepülésekről az emberek a fővárosba, ami nagymértékben növeli a nyomást az albérletpiacon. Így vélhetően nem lesz könnyű dolga Ricsi családjának, főként hogy eddig főként alkalmi munkája akadt csak a családfőnek.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?