Az MVM a téli időszak biztonságos energiaellátásához szükséges feladatokat ütemezetten elvégezte, a földgázellátás biztosításához szükséges készletek feltöltése folyamatos.
A hat szobás, 3 erkélyes, szaunás, kandallós házért 195 millió forintot kérnek.
Március 2-án, 81 éves korában halt meg a magyar táncdalfesztivál korszak legendás alakja, Koós János, és özvegye máris értékesíteni kívánja közös házukat - számolt be a Blikk. Dékány Sarolta, aki 48 évig volt Koós János felesége még májusban beszélt a lapnak arról, elképzelhető, hogy hamarosan megválik közös otthonuktól, hiszen ott minden a férjére emlékezteti, arról nem is beszélve, hogy túl nagy egyetlen ember számára.
Mostanra úgy tűnik, el is kezdte árulni - a Ripost szúrta ki a hirdetést az egyik ingatlanos oldalon.

A leírás szerint az 1980-ban épült 232 négyzetméteres ikerház Budán, a XII. kerületben található, 3 erkély, kandalló és szauna is található benne a 6 és fél szoba mellett. Állapota azonban a hirdetés szerint sem kifogástalan: "Kisebb ráfordítással a mai kor igényeinek megfelelő Otthont teremthetünk."
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






