A szövetség javaslatcsomagja többek között áfacsökkentéssel, időalapú árazással, valamint a hálózat és az energiatárolás fejlesztésével tenné hatékonyabbá a rendszert.
A nyári szünet alatt hatványozottan jelentkeznek a gyerekfelügyelettel kapcsolatos kérdések: bár a megkérdezettek több mint négyötöde szerint elsősorban a szülő feladata gyermekére vigyázni, a vakáció alatt legtöbben munkarendjük és szabadságkeretük miatt kénytelenek mégis külső segítséget bevonni. Egy friss felmérés szerint a magyar szülők többsége 10-13 évesen hagyná otthon először felügyelet nélkül gyermekét, szabadidős programra pedig csak 14 éves kor felett engednék el őket egyedül.
Erősen megosztó téma a szülői kontroll ideális mértéke, kevés a kapaszkodóként használható sztenderd, főként, ha arról van szó, hogy mikor és hogyan hagyhatjuk otthon először gyermekünket egyedül - derül ki az NN Biztosító 3-14 éves gyermekek szülei körében végzett kutatásából.
Azonban ennek tudatában is a megkérdezett szülők 83 százaléka gondolja saját feladatának, hogy vigyázzon gyermekére, és csak 17 százalék szerint bízható rá a csemete családtagokra vagy bébiszitterre.
A legtöbb szülő a 10-13 éves kort tartja megfelelőnek arra, hogy a gyermek már felügyelet nélkül maradjon otthon, esetleg elkezdjen kísérő nélkül közlekedni. Persze a kérdésre adott válasz számos egyéb körülménytől függ: nem mindegy, hogy milyen környéken, falun vagy a fővárosban lakunk, mennyire érett a kiskamasz, könnyen feltalálja-e magát, örül-e vagy inkább fél, ha egyedül hagyjuk. A résztvevők 24 százaléka szerint csak 14 éves kor felett érik meg az idő a felügyelet nélküli otthonmaradásra, míg 17 százalék már 10 évesnél fiatalabb csemetéjére is rábízná a lakást.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az önálló szórakozás tekintetében is megoszlanak a vélemények: a szülők 43 százaléka nem engedné a gyermeket 14 éves születésnapja előtt semmilyen szabadidős programra kíséret nélkül, főként nem egy esti bulira, amire 79 százalék mondana nemet
A nyári szünetben a logisztikai kérdések kicsúcsosodnak, de a digitális eszközök használatának kérdése is felmerülhet az otthon töltött napok vagy épp egy nyaralás során. Tízéves kor felett ugyanis már teljesen általános, hogy a gyerekek saját okoseszközzel rendelkeznek. Arról azonban már megoszlanak a vélemények, hogy mennyire kell a szülőnek korlátoznia ezek használatát. Bár a válaszadók 60 százaléka szerint egy szülőnek folyamatosan ellenőriznie kell, kikkel találkozik csemetéje, a virtuális világban már kevésbé tartanak a rossz társaságtól.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







