Komoly csapadékhullám éri el a kontinenst, ez pedig régen várt enyhülést hozhat a mezőgazdaságnak is.
Minden olyan 5000 fő alatti településen jogosultak lesznek felvenni az emberek a CSOK-ot, ahol népességcsökkenés következett be 2003 óta - derült ki a mai Kormányinfón. Gulyás gergely szavai szerint a jogosult települések listája így 2373-at számlál.
Mint arról nemrég mi is beszámoltunk, a korábban bejelentett, többféle értelmezésre okot adó, szabályozáshoz képest kedvezőbb feltételt jelentett be a mai Kormányinfón Gulyás Gergely a falusi CSOK kapcsán. E szerint
nemcsak az országos átlagot meghaladó csökkenést elszenvedő településeken. A kormány számításai szerint ezzel a jogosult települések listája 2373-at számlál.
Mivel a konkrét listát egyelőre a kormány nem publikálta, így aki nem bírja kivárni a hivatalos tájékoztatót, az lefuttathatja az új számítási módszert a Belügyminisztérium Nyilvántartások Vezetéséért Felelős Helyettes Államtitkárság hivatalos weboldalán található, a "Magyarország állandó lakosságának száma az év első napján megyei és települési bontásban" cím alatt futó táblázatokon. Felhívjuk ugyanakkor a figyelmet, hogy a KSH alapján véglegesített és a BM lakossági számadatai között, más mérési módszertan miatt, lehet némi különbség - iránymutatónak azonban ez is jó lehet.
Siralmas adatok láttak napvilágot: a magyarok többségének mindössze ennyi pénze van lakásfelújításra
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







