Ettől leesik az állad: egymillióba is lehet a fővárosi életkezdés

2018. szeptember 5. 13:00

Jelentős kompromisszumokra kényszerül, aki most ősszel költözne a fővárosba - köztük elsősorban a friss egyetemisták ütközhetnek nehézségekbe. Egy új életszakasz kezdete más egyetemvárosokban is nagyobb kiadást jelent, de az utóbbi években megemelkedett albérletárak, a berendezkedés és a tanulmányok költsége együttesen hozzávetőleg egymillió forintot emésztenek fel az első hónapokban Budapesten. Nincs sokkal jobb helyzetben az sem, aki más típusú képzésért jön a fővárosba, a leginkább versenyképes szakmát adó tanfolyamok ára ugyancsak az egekben van.

Jellemzően a jó közlekedésű, oktatási intézményhez közeli, vállalható rezsijű, többnyire belvárosi, külön bejáratú másfél-kétszobás albérleteket keresik a diákok - nyugodtan kijelenthető: aki ma kezdené, már hiába. A kompromisszumokkal teli megoldás is 100-120 ezer forint kiadást jelent havonta, amit megfejel a költözéskor fizetett plusz két-háromhavi kaució. A beköltözést követően a következő tétel a háztartási kis- és nagygépeké, az áruházak ilyenkor értékesítik hűtő-, mosó- és mosogatógép állományuk javát, valamint fellendül a bútorüzletek forgalma is: az ágyak, tárolók, beépített szekrények és kisebb konyhabútorok a legkelendőbbek. Még ha a család jóvoltából jól felszerelten is indítja önálló életét a fiatal, kis fejszámolással már bőven meghaladja a félmillió forintot az eddigi kiadás, és még a beiratkozásig sem jutottunk el - hívja fel a figyelmet közleményében a Sberbank.

{{BANK360BANNER_LTP}}

Általános igazság az is egyetemista körökben, hogy minél magasabb volt a ponthatár egy szakon, annál drágább lesz az évkezdet is. A diákok egyik első jogos igénye, ami október-november táján pörgeti a számítástechnikai üzletek forgalmát, a saját laptop, esetleg nagyobb teljesítményű asztali gép, vagy egyéb drágább kiegészítő. De ilyenkor kerül kívánságlistára általában az albérletbe a házimozi, vagy a komolyabb hangrendszer is.

Elsősorban a felsőévesek körében népszerű a külföldi tanulmányi félév, aminek a tapasztalata az élmény mellett kiváló belépőt jelenthet a munkaerőpiacra. Noha az ösztöndíjak révén a tanulmányok jobbára ingyenesek, a külföldön töltött hónapok költsége újabb nem várt százezrekkel drágíthatják a szemesztert, miközben az itthoni infrastruktúrát is fenn kell tartani.

Természetesen nem mindenki egyetemre érkezik a fővárosba, a tanévkezdéssel párhuzamosan elindulnak az iskolarendszerű és a magánvállalkozások által szervezett tanfolyamok is, köztük a messze legnépszerűbb szoftverfejlesztői képzések. Ezek ára akár a másfél-kétmillió forintot is elérheti, de a többi népszerűbb, a munkaerőpiacon jól fizető szakmát adó tanfolyam finanszírozása is többnyire hatszámjegyű egyszeri kiadással jár az elején.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Közismert tény, hogy a gyermek oktatásába fektetett pénz a legjobban megtérülő befektetés, a versenyképes diploma és képzettség megszerzése azonban sokszor komoly anyagi ráfordítást igényel, amelyet legtöbbször a család, a szülők viselnek

- számol be tapasztalatairól Lengyel Zoltán, a Sberbank Magyarország Marketing, PR és Digitális területének vezetője.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 25. szerda
Géza
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 24. 18:07
Agrárszektor  |  2026. február 24. 19:28
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom