Létezik Budapesten egy műhely, ahol még hisznek abban, hogy ami elromlott, azt érdemes megmenteni.
2017-ben a lakásárak növekedése tovább folytatódott Magyarországon, az év második negyedévének végén az FHB Lakásárindex 249,3-as értéken állt, ami az eddigi legmagasabb szint az index történetében, több mint 24 százalékkal haladja meg a válság előtti maximumot. A jövőre nézve pedig a további növekedést több tényező is segítheti.
A 2018-ban kedvezően alakulnak a makrogazdasági kilátások. Idén folytatódik a bérek emelkedése, ami pozitívan hat a háztartások jövedelmi helyzetére, és így a lakáspiaci keresletre is. A bérek növekedése mellett a foglalkoztatás bővülése is javítja a háztartások jövedelmi helyzetét. A jövedelem növekedése 2000-től kezdődően jelentősen meghaladta a lakásárak változását, így a jövedelmi helyzet alapján a lakások további drágulására lehet számítani.
Az elmúlt években dinamikus a hitelpiac fellendülése hazánkban, és a lakáspiaci hitelezés várhatóan a jövőben is kedvezően alakul, az alacsony kamatkörnyezet és az ügyfélbarát konstrukciók miatt a hitelfelvételi kedvben nem számítunk romlásra, ami továbbra is támogatja a lakáspiaci keresletet.
A lakáspiaci folyamatokat szintén befolyásolja, hogy 2018-ban jelentősen megugorhat a használatba vételi engedélyek száma. Az új lakások tömeges elkészülése a használt piacra is hat: az új otthonba költözők ugyanis erre az időpontra időzíthetik korábbi ingatlanuk eladását, ettől bővülhet a kínálat, és ez mérsékelheti a lakásár-növekedést. Az új lakások elkészülése erősen hathat a budapesti piacra: a Budapesti Lakáspiaci Riport adatai szerint csak a fővárosban közel 10 ezer értékesítésre épített lakás átadása várható.
Az idei évre összességében kedvezőek a hazai lakáspiaci kilátások, így 2018-ben a lakásárak további növekedését várjuk. 2018-ban a lakásárak növekedése országosan 5 és 10 százalék között alakulhat. A fővárosban ennél valamivel nagyobb, míg a kisebb településeken inkább a tartomány alsó sávjába eső átlagos növekedést várunk, de az egyes országrészek között ebben nagyobb eltérések lehetnek.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







