Rugalmasabbá váltak a bérbeadók az ipar-kereskedelmi-szolgáltató ingatlanok piacán, a bővülő kínálat mellett a bérlők a tapasztalatok szerint könnyebben váltanak.
Klapka György özvegye, Kiss Mária 140 millió forintért árulja a rá hagyott hatalmas budapesti családi házat. Szakértők szerint ráadásul ez az ár még annyira nem is számít magasnak, hiszen az utóbbi időben nagyon felszöktek a fővárosi ingatlanárak.
Klapka György végrendeletében szögezte le, hogy feleségére hagyja hatalmas családi házukat. A nőt azonban a házban minden volt férjére emlékezteti, emiatt pedig úgy döntött, hogy eladja az ingatlant - írja a Hot Magazin.
A lap által megszólaltatott ingatlanszakértő elmondása alapján "a ház a főváros egyik legelitebb részén, egy XII. kerületi utcában található. A környék csendes, nagyon jó a levegője, és pazar a panoráma is." Sőt, a szakember szerint Klapka György egykori otthonát meglehetősen alacsony áron árulják, ezért szerinte nagyon hamar találnak majd rá vevőt.
- fejtette ki a lapnak az ingatlanos. Bár az özvegy megerősítette a hírt, hogy árulja a házat, ennél bővebben nem akart nyilatkozni.
Hogy néznek ki a budapesti lakásárak?
Mostanra valószínűleg már mindenki tisztában van azzal, hogy az utóbbi időszakban jelentősen megemelkedtek a magyarországi lakásárak. Ez a jelenség először Budapesten és a nagyobb városokban volt megfigyelhető, de az utóbbi időszakban már vidéken is megindult a drágulási folyamat.
Ettől függetlenül még mindig jelentős különbségek lehetnek a lakásárak között, és nem csak város-vidék viszonylatában, hanem Budapesten belül is. Messze az 5. kerület a legdrágább, ahol az új lakások átlagos fajlagos ára meghaladja a 2 millió forintot is. De az is 1 millió forint feletti négyzetméterárakkal szembesül, aki az 1., a 2. és a 12. kerületben szeretne lakást vásárolni. Legolcsóbban a dél-pesti kerületekben juthatunk új lakáshoz, hiszen itt mindenhol 600 ezer forint alatt maradnak a fajlagos árak, de több kerületben még az 500 ezer forintot sem érik el.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
NEM SZABAD TOVÁBB VÁRNI A LAKÁSVÁSÁRLÁSSAL!
Lakáspiaci elemzők szerint az árak emelkedése lassul, és a finanszírozási költségek is rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 7 millió forintot, 15 éves futamidő mellett már 2,04 százalékos THM-el, és havi 44 981 forintos törlesztővel fel lehet venni a Gránit Banknál. De nem sokkal maradnak el ettől a legnagyobb kereskedelmi bankok ajánlatai sem: a Budapest Banknál például 47606 forintos törlesztőt ígér a 2,13 százalékos THM; míg az OTP Banknál némileg magasabb, 2,23 százalékos THM is alacsonyabb, 44949 forintos törlesztőt jelent. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és a többi magyar hitelintézet konstrukcióját, különböző hiteösszegek, és futamidők mellett is - ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.
A használt lakások tekintetében valamelyest szerényebbek a négyzetméterárak. A tavalyi év első 9 hónapjának adatai alapján a Budapest 1., 2. és 12. kerületében 600 ezer forint környékén voltak a használt lakások négyzetméterárai, de a 11. kerületben is közelítette az ingatlanok fajlagos ára a félmillió forintot. Jóval olcsóbban vehet lakást az, aki a 3., esetleg a 23. kerületben nézelődik: itt 300 és 400 ezer forint között mozogtak az átlagos négyzetméterárak tavaly év végén.
(A borítókép illusztráció.)
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- A Mária evangéliuma rockopera pünkösdkor a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon
- Egyre többen repülnek ki Szoboszlai meccseire
- Ha magyaroknak szurkolna a párizsi olimpián – itt vannak a horrorisztikus jegyárak
- Drasztikus lépést tett a dúsított urán ügyében az Egyesült Államok
- Az osztrákok elfordulóban vannak az elektromos autóktól
- Rekordot döntött a belső menekültek száma