15 °C Budapest

Ennyi, itt a vége: hivatalosan is leáll a szemétszállítás két megyében

2018. október 26. 10:30

Már megkapták az önkormányzatok az értesítőt, és a katasztrófavédelmet is bevonta a tárgyalásokba a bajba került Zöld Híd Kft., amely péntekig nem kapott segítséget, így fel kell függesztenie a hulladékszállítást 116 településen. A cégvezető a Pénzcentrumnak azt mondta, hétfőn újra tárgyalóasztalhoz ülnének, hogy megoldják a helyzetet. Addig is csak a kórházakból, oktatási intézményekből viszik el a kukákat - ameddig kitart az üzemanyaguk.

Már ki is értesítette a Zöld Híd Kft. az érintett önkormányzatkat, illetve a katasztrófavédelmet arról, hogy nem tudják ellátni a szemétszállítási szolgáltatást. A Pénzcentrum megkeresésére Gyenes Zoltán vezérigazgató elmondta: az általa korábban kitűzött, péntek reggeli határidőig nem kaptak segítséget a kukaholdingtól, így fel kell függeszteniük a szolgáltatást. A következő tárgyalásra hétfőre tettek javaslatot, ekkor már a katasztrófavédelem képviselői is jelen lesznek.

A jogszabály szerint ugyanis a feladatot a katasztrófavédőknek kell ellátniuk.

Nekik nyilván nincs sem megfelelő járműparkjuk, sem betanított személyzetük, így egy másik közszolgáltatót kell találniuk, aki elvégzi a szemétszállítást

- vázolta Gyenes, aki arra nem tudott válaszolni, hogy melyik cég fogja átvenni a szolgáltatást. "Kérdés, hogy a megmaradt 25 szolgáltatóból melyik tud egy ekkora területet is pluszban ellátni."

"Nyilván egyik sem ingyen vállalná a feladatot, ennyi erővel pedig nekünk is adhatnák a forrást"

- tette hozzá a cégvezető, aki szerint pont erről beszélnének majd a hétfői egyeztetésen.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Elmondta, hogy az autóik ma még kimentek, de holnaptól csak a kórházakból, oktatási intézményekből, illetve majd az ünnepre tekintettel a temetőkből tudják elvinni a szemetet - ameddig kitartanak az üzemanyag-készletek.

A Pénzcentrum már összeszedte azt a 116 települést, amelyen hiába várják a Zöld Híd autóit. A teljes listát itt találod!

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 12. vasárnap
Pongrác
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 11. 19:18
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm