Leginkább a magasabban fekvő területeket boríthatja ma be hóréteg, riasztásról eddig nem jött hír.
A lakásbérleti díjak emelkedése a vidéki régiókat sem kerüli el. Az egyetemi városok esetén ugyanis átlagban csaknem 6%-kal emelkedtek az árak, tény azonban, hogy ez a szám jelentős területi különbségeket takar. Míg Győrben és Debrecenben érdemi változás nem történt, addig Veszprémben 21%-os, Egerben pedig 17%-os emelkedés tapasztalható. Mindössze egyetlen egyetemi városban, Miskolcon csökkentek az árak, 2%-kal - derül ki egy lakáspiaci portál legfrissebb elemzéséből.
Habár az egyetemi élet Budapesten összpontosul, mégis a felsőoktatásban tanulók fele vidéki intézményben tanul. Ennek következményeképp a kiadó lakások iránti verseny a legtöbb egyetemi városban is kiélezett, habár a különbségek igencsak jelentősek - írja közleményében az Otthontérkép.
Nem mindegy, hogy Győr vagy Miskolc
A legdrágább város e tekintetben Győr, ahol 103 ezer forintos havidíj ellenében bérelhet egy fiatal lakást. Ezt követi Veszprém, Debrecen és Szeged, ahol nagyjából havi 100 ezer forintot kérnek a bérbeadók, természetesen a teljes lakhatási költséghez hozzá kell még számolni a rezsit is. A skála másik végén Nyíregyháza és Miskolc helyezkedik el, ahol már 70 ezer forint környékén ki lehet bérelni egy egyetemi hajlékot.
Győr és Debrecen stagnál
Négyzetméter ár tekintetében 2016-hoz képest átlagosan csaknem 6%-kal emelkedtek az árak. Ez az átlag azonban lokáció függvényében erősen eltérhet. Győrben és Debrecenben például nem változott számottevően a kiadó lakások ára, ezzel szemben, Veszprémben 21%-kal, Egerben pedig 17%-kal kell többet fizetni a bérlésért. Ez a 20%-körüli áremelkedés akár havi 20 ezer forintos többletkiadást is jelenhet. Miskolc, kivételként, az egyetlen olyan egyetemi település, ahol csökkenés mutatkozott, azonban itt sem számottevően, hiszen átlagosan mindössze 2%-kal kell kisebb bérleti díjat fizetni.
- mondta Mester Nándor, az Otthontérkép vezető elemzője.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A szakértő emlékeztetett, hogy bérbeadási céllal az elmúlt három évben egyelőre csak Budapesten indítottak kifejezetten diákoknak szánt építkezést. A legnagyobb a SOTE új campusa melletti, ahol több mint 1200 (kb. fele külföldi) tanulónak lesz hely, ezek túlnyomó része piaci alapú bérleti díjat fog fizetni. Ám mivel néhány városban megugrott a diákok száma (pl. Pécs, Eger, Debrecen) előbb-utóbb ott is megjelennek majd kisebb vagy közepes méretű (200-500 fős) diákszállások vállalkozói beruházás eredményeként.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








