Kevés medencetulajdonos tudja, hogy a leeresztett víz meghatározott feltételek mellett szennyvíznek minősül, és a nem megfelelő kezelése jelentős bírságokat vonhat maga után.
Heteket kell várni egyes építőanyagokra, a kivitelezőkre meg esetenként még többet, ugyanis az építőipari megrendelésállomány ugrásszerű emelkedése kapacitáshiányt okozott - írja csütörtöki számában a Világgazdaság a Mapei Kft. tájékoztatására hivatkozva.
Az építőipari konjunktúrára alapozva már gyárat is bővítő építőanyag-gyártó cég az első fél évben jelentős, 30 százalékos forgalomnövekedést tapasztalt az egy évvel korábbi időszakhoz képest.
A fellendülésnek jelentős a hatása a munkaerőpiacra is: a kínzó szakemberhiány miatt már gyilkos verseny folyik a munkaerőért. A jó szakemberek megtartására a cégek nem keveset költenek: akár 30 százalékos béremelésekre is hajlandók ma már.
Mint Szarka László, a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség ügyvezetője a lapnak elmondta: a kivitelezői kapacitáshiány kezelésében a gyártók is elkötelezettek, több kezdeményezéssel éltek a szakemberképzés kiszélesítése érdekében. Az építőanyag-gyártók kapacitásával nincs gond - tette hozzá -, az ágazatban még vannak tartalékok.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az építőipar fellendülése a cégalapítási kedvet is megdobta, a Bisnode adatai szerint az első negyedévben alapított cégek többségét építőipari profillal hozták létre.
Ilyen van? A nyár közepén állt meg az ingatlandrágulás ebben a hazai régióban, örülhetnek a vásárlók
A vevők ma már hallani sem akarnak korszerűtlen balatoni házakról, és sok milliót bukik az az eladó, aki ilyet dob piacra.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







