A dílerre Kecskeméten figyeltek fel a járőrök, miután autójával kivilágítatlanul és bizonytalanul közlekedett a forgalomban.
Tíz évvel ezelőtti válásakor fél vagyonát a feleségének adta, azt gondolta, ez így fair. Ám nem minden asszony ilyen szerencsés, éppen ezért még a legboldogabb pillanatokban is érdemes gondolni arra, mi lesz, ha mégsem sikerül a házasság.
Dévényi Tibor, az ismert lemezlovas és felesége 10 évvel ezelőtt váltak el hosszú házasság után.
- nyilatkozta a Story magazinnak.
Sok a válás
A válások évenkénti száma az ezredfordulót követő évtizedben 24-25 ezer körül alakult, amelyben az ezt követő években határozott csökkenés következett be. 2014-ben - ötven év után először - 20 ezer alatt maradt a számuk, a következő évben viszont ismét e fölé emelkedett. 2016-ra a felbontott házasságok száma már 20 ezer alá csökkent - derül ki a KSH adataiból.
Mindenre gondolni kell
Egyre többen kötnek házassági vagyonjogi szerződést Magyarországon, az elmúlt években duplájára nőtt a Házassági és Élettársi Vagyonjogi Szerződések Nyilvántartásába bejegyzett szerződések száma a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) adatai szerint.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A házassági vagyonjogi szerződés megléte azonban nemcsak az életközösség ideje alatt, hanem egy esetleges válás során is nagy szolgálatot tesz: a tisztább vagyonjogi helyzet miatt az átlagosan 2-3 évig is elhúzódó bírósági eljárás lényegesen lerövidíthető. De az ilyen szerződés azt is befolyásolja, mi kerül a szerződő felek hagyatékába, így az öröklésre is kihathat.
Dr. Tóth Ádám, a MOKK elnöke korábban úgy nyilatkozott a Pénzcentrumnak, hogy négyből egy házassági vagyonjogi szerződést ma már kifejezetten azzal a céllal kötnek, hogy az egyik házasfél kizárja a másik fél felelősségét az általa felvett ingatlanhitel vagy vállalkozói tevékenység kockázatai alól, így óvva meg a vagyon egy részét egy esetleges adósság terhétől.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







