22 °C Budapest

Drasztikusan drágulhatnak a lakások: ezek az okok állnak a háttérben

2019. április 25. 10:15

A csok bővítéséről szóló idei bejelentések jelentős kínálat- és keresletbővülést hoztak a lakáspiacon. Budapesten például a magánszemélyek az idén márciusban 17 százalékkal több lakást hirdettek meg eladásra tavaly márciushoz képest. Vidéken még nagyobb volt a bővülés: a magánszemélyek és közvetítők a megyei jogú városokban 28 százalékkal, a többi városban 29 százalékkal, de a községekben is 34 százalékkal több lakóingatlan-hirdetést adtak fel idén márciusban tavalyhoz képest.

A kereslet szintén megugrott, idén januárban 64 százalékkal nőtt az egy lakáshirdetésre jutó érdeklődők száma, februárban és márciusban pedig már 74 és 81 százalékos volt a többlet 2018 hasonló időszakához képest. Jelentős lökést adtak az országos lakáspiacnak az állami lakástámogatási program, a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) új elemeiről szóló idei bejelentések - derült ki az ingatlan.com elemzéséből. Balogh László, gazdasági szakértő szerint tavaly az év második felében pörgött fel a piac, ez a lendület az idei év elején is kitartott. Majd jöttek a bejelentések a csok júliustól várható bővítéséről, ez pedig országszerte jelentős lökést adott a kínálatnak és a keresletnek.

Finanszírozást keresel? A Pénzcentrum lakáshitel kalkulátorával a magyar bankok lakossági hiteltermékeit hasonlíthatod össze, legyen szó lakásvásárlásról, építkezésről, felújításról, vagy épp szabad felhasználású jelzáloghitelről. Találd meg Te is a számodra legjobb konstrukciót!

Rengeteg lakás érkezett

Idén márciusban országos átlagban sokkal nagyobb kínálatból lehetett válogatni, mint egy évvel korábban. A kínálat bővülését az okozza, hogy a vásárolni szándékozók többsége a meglévő ingatlanának értékesítéséből befolyó pénzből tudja megvenni a következő otthonát. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a lakásvásárlási kedv megugrása a kínálat bővülésével is együtt jár a piacon.

Finanszírozást keresel? A Pénzcentrum lakáshitel kalkulátorával a magyar bankok lakossági hiteltermékeit hasonlíthatod össze, legyen szó lakásvásárlásról, építkezésről, felújításról, vagy épp szabad felhasználású jelzáloghitelről. Találd meg Te is a számodra legjobb konstrukciót!

Budapesten a magánszemélyek által eladásra kínált lakások száma idén márciusban 17 százalékkal nőtt. Csak márciusban a magánszemélyek több mint 3500, az ingatlanközvetítők pedig majdnem 25 ezer lakóingatlan-hirdetést adtak fel a fővárosban. A vidéki lakáspiac még ennél is nagyobb lendülettel kezdett. A megyei jogú városokban a magánszemélyek és ingatlanközvetítők idén márciusban 28 százalékkal több ingatlanhirdetést adtak fel tavaly márciushoz képest, a többi városban 29 százalékos növekedés volt tapasztalható.

Felzárkóztak a községek is: 34 százalékkal több lakóingatlant került meghirdetésre. 

A kiemelkedő kínálatbővüléssel a kereslet is lépést tart. Az egyik legfontosabb mutató az egy hirdetésre jutó érdeklődők száma: januárban 64 százalékos volt a növekedés, majd februárban és márciusban 74, illetve 81 százalékos volt a többlet. 

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Mivel a csok bővítéséről szóló hírek februárban és márciusban jelentek meg, jól látható, hogy az új lépésekre már reagált a piac. A vásárlást tervezők már készülnek arra, hogy a lakásvásárláshoz az eddiginél nagyobb mozgásteret biztosító támogatásokkal és a meglévő lakásuk eladásával léphessenek tovább másik ingatlanba

- mondta Balogh László, aki szerint a különböző intézkedések közül a kétgyermekesek számára biztosított kedvezményes 10 millió forintos lakáshitel lehet a legnagyobb hatással lakáspiaci szempontból.

Az év elején látható kínálat- és keresletbővülés alapján idén a tavalyinál jobb évet zárhat a magyarországi lakáspiac: a tranzakciók száma és az ingatlanok ára is magasabb lehet, mint 2018-ban. Igaz, az adásvételek túlnyomó része az év második felére esik majd, mert a csok új elemei ugyanis július 1-jétől válnak elérhetővé.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 20. szerda
Bernát, Felícia
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem