15 °C Budapest

Családi házban laksz? 12 ezerrel csökkenhet a rezsid, már ezen a télen

2017. november 7. 11:30

Magyarországon 70%-ban a lakossági fűtés a felelős a téli szezon kezdetén megnövekvő szállópor-koncentrációért, mely növeli a szmog kialakulásának lehetőségét is. Egy szigetelési megoldásokkal foglalkozó cég szakemberei szerint ennek oka leginkább az, hogy 10-ből csupán 2 magyar családi ház hőszigetelt megfelelően, a fennmaradó 8 nem, vagy csak részben szigetelt ingatlan többlet energiafogyasztása pedig nagymértékben hozzájárul a rossz minőségű, szállóporral terhelt levegőhöz. Az ingatlanok hőszigetelésével ugyanakkor jelentősen, akár 50%-kal is csökkenthető lenne nem csak a családok fűtési költsége, de a levegő finomszemcse tartalma is.

A szállópornak nevezett, 10 mikron átmérőjű részecskék eltérő forrásokból, de leginkább a fosszilis tüzelőanyagok nagymértékű felhasználásával kerülnek a levegőbe, és bizonyos földrajzi és időjárási körülmények mellett szmogot, azaz füst-ködöt idézhetnek elő. Mikroszkopikus méretük miatt a szállópor részecskék ingerlik a szem kötőhártyáját, a nyálkahártyát és a légutakon keresztül pedig könnyen bejutnak tüdőnkbe, amelynek következtében, az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai szerint Magyarországon évente több mint 14 ezer ember hal meg idő előtt a levegőszennyezés következtében - írja közleményében a Knauf Insulation Kft.

Magyarországon a szállópor egyik fő előidézője, a belsőégésű motorok mellett az, hogy a családi ház állomány 80 százaléka, azaz mintegy 2,1 millió lakóépület egyáltalán nem, vagy nem megfelelően hőszigetelt, miközben a lakosság európai átlagban is magas hányada, közel 37 százaléka fosszilis energia felhasználásával fűt. Mintegy 800 ezerre tehető azon háztartások száma, amelyek fával, szénnel, alacsony fűtőértékű lignittel, de gyakran hulladékok - köztük műanyag hulladék - elégetésével fűtik energiapazarló ingatlanjaikat.

Épületeink, ezen belül is elsősorban az 1980 előtt épült családi házak szigetelése ugyanakkor nem csak egészségünket, de pénztárcánkat is számottevő mértékben kímélné.

A családi házak teljes körű szigetelésével akár 50 százalékkal is csökkenthetőek a fűtési költségek. Ha a tél beállta előtt már nincs elég időnk a homlokzati hőszigetelésre, akkor akár csak a tető, födém saját magunk által elvégezhető hőszigetelésével is 25 százalékos energia és költségmegtakarítást érhetünk el. Ehhez nem kell mást tennünk, mint üveggyapot szigetelőanyagot végigteríteni a padláson

- mondta Aszódy Tamás, a Knauf Insulation Kft. ügyvetető igazgatója.

Egy átlagos, nem szigetelt 100 m2-es családi ház fűtésköltsége az 50.000 forintot is meghaladhatja havonta. Országos szinten ezért akár 10 milliárd forintot is megspórolhatnánk csak azzal, ha az összes családi ház tetejét megfelelően szigetelnénk, ami a szállópor koncentrációt is hasonló nagyságrendben csökkenthetné

- tette hozzá a szakember.

Miért baj egy kis por?

A bakteriális és gombás fertőzéseken túl, az egészségügyi határértéken túli szálló por belégzésétől olyan súlyos betegség is kialakulhat szervezetünkben, mint a rák, végső soron pedig korai halálozáshoz is vezet, ha túl sok szennyezett levegőt szívunk be. Ehhez kapcsolódik, hogy a metrópótlás egyik alternatívájaként is felmerült, hogy inkább járjanak az emberek biciklivel, ám a szmog elsőre úgy tűnhet, hogy veszélyezteti a városban tekerők egészségét.

A Cambridge-i Egyetem kutatói arra jutottak a Quartz cikke szerint, hogy kizárólag a 2,5 mikrométer átmérőjű szmogrészecskéket figyelembe véve, egy Budapesthez hasonló mértékben szennyezett városban (Chicago és Buenos Aires) napi 855 percig (tehát 14 órán és 15 percen keresztül) lehet úgy biciklizni, hogy minden biciklizéssel töltött perc a testmozgásból adódóan több egészségügyi előnnyel, mint a légszennyezésből származó hátránnyal járna. 

Debrecen esetében ugyanez az adat 480 percnél (8 óra) jár, Sao Paulo légszennyezettsége alapján. Ezzel a két értékkel kapcsolatban azonban fontos megjegyezni, hogy a kutatás módszertana nem vett figyelembe semmilyen más olyan értéket (például a nagyobb átmérőjű szálló port vagy a nitrogén-dioxidot), melyek belégzése befolyásolhatja, hogy mennyire egészséges városban biciklizni.

A szálló por problémája hazánkban is valós: Magyarországon 25 µg/m3 a 2,5 mikrométer átmérőjű szálló por megengedett mennyisége a levegőben az Országos Meteorológia Szolgálat 2016-os kiadványa szerint, amiben azt is leírják, hogy Debrecenben és Budapesten is volt olyan nap, amikor jócskán meghaladta ezt a szintet az átlagérték, a helyzetet pedig vfokozza, hogy a tanulmány szerint mindössze ebben a két városban mérték ezt a szennyezettségi értéket Magyarországon.

Visszatérve a fűtésre. A Knauf Insulation szakemberei összegyűjtöttek néhány olyan fűtési praktikát, amellyel a még nem szigetelt családi házak tulajdonosai is látványosan tudják csökkenteni fűtésszámlájukat és épületeik szállópor kibocsátását.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

1. Spóroljunk az ideális hőfok beállításával!

Fontos, hogy családi házunk fűtési rendszere jól szabályozható, a hőmérséklet pedig az egyes helyiségekben külön-külön is állítható legyen. A hőmérséklet egy fokkal történő csökkentésével ugyanis 6%-kal csökkenthetjük energiafelhasználásunkat és fűtési költségünket. A gyakran használt helyiségekben érdemes magasabb hőmérsékletet - maximum 24 fokot - tartani, míg a kevésbé használt szobákban elég akár a 18-22 fok is. Amíg nincs túl hideg, addig akár klímával is fűthetünk, ami a fűtési szezon elején olcsóbb megoldást jelent, mintha bekapcsolnák a fűtést.

PÉNZRE VAN SZÜKSÉGED, MERT KORSZERŰSÍTENÉL?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod az ideális gyorskölcsönt. De, hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: kalkulátorunkban 500 ezer forintos hitelösszeget, és 36 hónapos futamidőt adtunk meg. A THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a CIB Bank nyújtja (THM 11,73%), de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank (THM 12,73%) ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni az Erste, a Cetelem, és a Cofidis gyorskölcsönét is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

2. Az állandó hőmérséklet kifizetődőbb, mint a hőfok folyamatos állítgatása

Az, hogy egyenletes hőfokon hagyjuk-e a fűtést vagy lekapcsoljuk-e, amikor elmegyünk otthonról, attól is függ, hogy mennyit tartózkodunk a lakásban, illetve milyen az épület szigetelése. Ha otthonunk szigetelt, nem szükséges a termosztátot alacsonyabb hőmérsékletre állítanunk, hiszen - a szigeteletlen épülethez képest - csak minimális hő távozik a falakon keresztül.

3. Egy egyszerű ablak trükk, amiről nem sokan tudnak

A rosszul záródó ablakok és ajtók hézagait feltétlenül szigeteljük. Ezen kívül érdemes a nyílászárókat téli üzemmódra átállítani. Nyissuk ki az ablakunkat és tegyünk be közé egy papírlapot, majd zárjunk rá az ablakot. Ha, ki tudjuk húzni a papírlapunkat a nyílászáróból, akkor a zárnyelvet tekerjük közelebb a zárfogadóhoz. Ezt az eljárást ismételjük meg a kilinccsel szembeni oldalon is, nagy szélességű 120 cm feletti egyszárnyas ablakok esetében, alul és felül is elvégezhetjük a tesztet.

4. Akármilyen hideg is van, fontos szellőztetni

A téli hónapokban rövid ideig, de intenzíven szellőztessünk, akár többször is a nap folyamán, de vigyázunk, hogy ne hűtsük túl a lakást. Ha szellőztetéshez ablakot nyitunk, akkor az állott levegő 5-20 percen belül távozhat. Jól szigetelt lakásban a falak, a padló és a bútorok gyakori szellőztetés mellett még a hidegebb hónapok alatt is hamar visszanyerik a szellőztetés előtti hőmérsékletüket. A kőzetgyapot hőszigetelő anyagok jó páraáteresztő képességgel rendelkeznek, az így hőszigetelt lakásban kevesebbet kell szellőztetni, mivel a falak jobban szellőznek, így könnyebben jobbá tehető a lakás levegőjének minősége is.

5. A redőnyök leengedésével a fűtésszámla is csökkenthető!

A redőnyök éjszakára való leengedésével jelentősen csökkenthetjük az ablakok hőleadását. Az alumínium- és műanyag redőnyök még új és jól szigetelő nyílászáróknál is nagymértékben javítják a hőszigetelést, így ezek használatával akár 10-15 százalékot is megtakaríthatunk fűtésszámlánkból. A redőny használatának további előnye, hogy télen nagymértékben csökkenthető vagy akár meg is szüntethető a páralecsapódás az ablakokon.

+1 tipp: digitális megoldásokkal a rezsiköltség is "okosítható"

Jelentős költségmegtakarítást tesznek lehetővé a ma még kissé drága "okos otthon megoldások" is, amelyek beépítése a már csökkentett hőigényű, vagyis szigetelt és energiatakarékos nyílászárókkal rendelkező családi házakban javasolt. Az "okos otthon megoldások", azaz a digitális fűtésszabályozás akár 15-20 százalékos energia megtakarítást is lehetővé tesznek. Az okos fűtésvezérlési rendszerek, a külső hőmérséklethez viszonyítva optimalizálják otthonunk hőmérsékletét. Ezekkel az eszközökkel előre be tudjuk állítani, hogy meg mikor kell és mikor nem szükséges fűteni otthonunkban sőt, akár távolról, mobil telefonunkról is tudjuk a rendszert vezérelni.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem