Családi házat építenél? Így úszhatod meg a legolcsóbban

2018. február 21. 15:03

Az évek óta tartó lakáspiaci boom miatt egyre nehezebb jó helyen fekvő, családi ház építésére alkalmas 300-1000 négyzetméteres telekhez jutni a fővárosban, és ez a folyamat a vidéki nagyvárosokban is látható. Ráadásul, aki családiház-építést tervez, jó előre fel kell készülnie a szakemberhiány miatt - derül ki az ingatlan.com elemzéséből.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy első látásra egy bontandó családi ház esetében a munkálatok költsége magasabb lehet, mint egy üres telekre való építkezés. “

Bizonyos esetekben azonban az üres telek ára magasabb, mintha olyan hasonló méretű telket vásárolnánk, ami már egy felújítandó vagy elbontandó épületet is tartalmaz. Ráadásul az utóbbi esetekben nem feltétlenül kell az alapozással, falak újraépítésével törődni, amivel még többet lehet spórolni, ha az ingatlant az elbontás helyett teljes körűen felújítjuk

 - tette hozzá a szakember

Telkek, házak, árak

Az elemzés szerint Budapesten a 300-1000 négyzetméteres telkek átlagára február közepén 36 millió forint volt, természetesen városrésztől függően eltérőek az árak. A XIV. kerületben például közel 55 millió forint az átlag, a XXIII.-ban pedig 13 millió. A felújítandóként hirdetett családi házak átlagára a XIV. kerületben 48 millió forint volt, a XXIII. kerületieké pedig 22 millió forintra rúgott.

A vidéki nagyvárosok közül Debrecenben 12,7 millió, Győrben 13,9 millió, Szegeden 11,6 millió forint az telekárak átlaga. A debreceni felújítandó házak pedig 16 millió forintba kerülnek a kínálati piacon. A győriért és szegediekért 25 és 17 millió forintért szerepelnek. Balogh László elmondta, hogy az adott ház állapotától függően kell a bontásról vagy a teljes körű felújításról döntenie a vásárlóknak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

{{BANK360BANNER_LTP}}

Mire kell figyelni?

A szakember felhívta a figyelmet, hogy a családiház-építés után jár a családi támogatás, a gyerekek számától függően a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) és az 5 millió forintos áfa-visszatérítés.

Fontos azonban, hogy a 10 millió forintos állami támogatást csak akkor lehet igénybe venni, ha a régi ingatlant elbontják és ez a tulajdoni lapon is megjelenik

 - tette hozzá az ingatlan.com szakembere. Kifejtette azt is, hogy a frekventált helyen lévő családiház-építésre alkalmas telkekből nagyon szerény a kínálat, ezért érdemes lehet a felújtandókkal számolni, mert ezek iránt visszafogottabb volt a kereslet az utóbbi időszakban. Könnyen lehet ugyanis, hogy a kiszemelt környéken nincs is eladó telek. Az ingatlan.com elemzése szerint a családiház-beruházást nagyon fontos időben megtervezni, mert az építőipar bővülése miatt a kivitelezőknek sok megrendelése van és jó előre le vannak kötve a kapacitások.

NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. december 19. csütörtök
Viola
51. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33