Az alkotmány értelmében a parlamentben több fordulóban választhatnak miniszterelnököt.
Az Országgyűlés kedden megszüntette a családi házak kötelező kéményseprő-ipari ellenőrzését, amelyet ezentúl a tulajdonosok megrendelésére, de továbbra is ingyenesen végezhet el a katasztrófavédelem, illetve egyes településeken az önkormányzati közszolgáltató.
A képviselők 119 igen szavazattal, 34 nem ellenében és 23 tartózkodás mellett fogadták el a belügyminiszter ezt tartalmazó törvénymódosító csomagjának egyszerű többséget igénylő rendelékezéseit. Az elfogadott javaslat indoklása szerint a jelenlegi szabályok évenkénti, illetve kétévenkénti kéményellenőrzés lehetővé tételére kötelezték a családi házakban lakókat, ami adminisztrációs és időbeli terhet jelentett számukra.
- írta a Belügyminisztérium előterjesztése.
A törvénymódosító csomag emellett eltörli a házi vízigény kielégítésére szolgáló, 80 méternél sekélyebb kutak engedélyezési és bejelentési kötelezettségét. Továbbá kimondja, hogy azon kutaknál sem kell az eljárásért igazgatási szolgáltatási díjat fizetni, ahol a vízjogi engedélyezési eljárás fennmarad.
A parlament a változtatásokkal létrehozta az uniós támogatással megvalósuló Mezőgazdasági Vízhasználat Információs és Ellenőrzési Keretrendszert (VIZEK), amelynek célja az öntözéssel kapcsolatos vízjogi engedélyezési eljárás elektronizálása, továbbá a vízkészletjárulék elektronikus megállapításának, bevallásának és megfizetésének lehetővé tétele.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A parlament ezen kívül a mezőgazdasági célú vízhasználók számára megemelte a vízkészletjárulék-mentesen felhasználható vízmennyiséget, amely így az öntözésnél 50 ezer köbméter/év helyett 400 ezer köbméter/évre, a halgazdálkodásnál és rizstermelésnél 150 ezer köbméter/évről 300 ezer köbméter/évre növekszik.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








