Már mind a 241 ezer távfűtéses budapesti lakásban elindult a fűtés, és a FŐTÁV további 7 ezer közületi, vállalati és intézményi fogyasztójánál is üzemel a...
Egy évvel később kezdhetnek áramot termelni az engedélyükben lévő időpontnál azon cégek, amelyek a támogatási rendszerben adnak el napenergiával előállított áramot - írja a Világgazdaság.
A küszöbönálló naperőmű-beruházási dömping a szabályozás rugalmasabbá válásának köszönhetően a tervezettnél időben jobban elhúzódva valósulhat így meg. A szabályozás a korábbinál nagyobb rugalmasságot kínál a kötelező áramátvételi rendszer (Kát) jogosultjainak, azaz a megújuló energiaforrásból, hulladékból vagy hővel kapcsoltan áramot előállító projektek tulajdonosainak a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) összefoglalója szerint.
Az első fő változás azoknak a naperőmű telepítésére készülő vállalkozásoknak kedvez, amelyek 2016. január 1-je után adtak be Kátra támogatási kérelmet a hivatalhoz. Az új szabályozás szerint e cégek megtehetik, hogy az engedélyben szereplő határidőnél egy évvel később adják át létesítményüket. Az új határidőt engedélyeztetniük kell a MEKH-nél, és el kell fogadniuk, hogy az eredetinél 10 százalékkal rövidebb ideig élvezhetik a Kátot, vagyis áramuknak a piacinál magasabb áron történő, garantált átvételét.
E módosítás kedvezhet a villamosenergia-rendszer irányítójának, a Mavirnak, mert lehetővé teszi, hogy az eredetileg tervezetthez képest időben elhúzódva jelenjenek meg az új, időjárásfüggő kapacitások a rendszerben. Így a Mavirnak (és az áramelosztó cégeknek) több ideje marad az új kapacitások miatt szükséges fejlesztésekre.
A hivatal korábban közölt adatai szerint 2015 végén 837 megawattnyi kátos kapacitás volt az országban. Ha minden támogatási kérelemhez tervezett erőmű megvalósul, akkor a hazai napelemes kapacitás - a háztartási méretű kiserőművek nélkül - mintegy 2100 megawattra nőne 2018 végéig, ami nagyobb mint a Paksi Atomerőmű teljesítménye.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







