Akadozik a napelemes inverterek kötelező adatszolgáltatási rendszerének bevezetése, amelyet júliustól terveznek elindítani.
Bár Magyarországon, a környező országok közül szinte egyedüliként 2010 és 2013 között folyamatosan, még ha kismértékben is, de csökkent a lakások ára. Ez a tendencia változott meg 2014-re, majd 2015-ben valósággal kilőttek az árak. Mindennek következtében, az európai statisztikák alapján egyre kevesebb magyar él saját tulajdonú ingatlanban, míg az otthonaikat bérlők aránya látványosan, szinte évről évre emelkedik.
A lakásárak, beleértve az újépítésű és már meglévő lakásokat is, az elmúlt évtizedben jelentősen ingadoztak Európa szerte. 2010 és 2017 között az egész EU-t figyelembe véve 11, míg az euro öveztet tekintve 6 százalékkal nőttek az ingatlanárak - derült ki az Eurostat friss elemzéséből.
A tagállamok között a legmagasabb növekedés ugyanebben az időszakban egyébként Észtországban ment végbe (73%), de Svédországban (56%), Ausztriában (49%) és Lettországban is (47%) bőven 40 százalék fölött nőttek, míg ezzel szemben Spanyolországban, Olaszországban, illetve Cipruson 17, 15 és 9 százalékkal csökkentek az árak.
Bár az utóbbi évek Magyarországon tapasztalható lakásár drágulásai sokakat elrettenthetnek, az Eurostat adataiból kiderül, hogy 2010-től 2014-ig - az általunk górcső alá vett országok közül szinte egyedüliként - folyamatosan csökkentek az árak. Az igazi bumm tehát alig 3 év leforgása alatt 2014 és 2017 között következett be, amikor is legelőször 13,1, majd 13,4, majd még 7,5 százalékkal ugrottak meg az ingatlanárak.
Az alig néhány év alatt lezajlott brutális drágulás meglátszik az otthonukat saját tulajdonban tudó népesség arányának mutatójában is. Míg ugyanis 2010-ben a teljes népességhez képest a magyarok 89,7 százalékának volt saját kézben az otthona, addig ez a szám 2016-ra 86,3 százalékra esett vissza. Ezzel a több mint három százalékos csökkenéssel az általunk vizsgált országok közül magasan az élen végeztünk (hátulról).
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ezzel párhuzamosan az adatokból kiderült az is, hogy hazánkban 2010 óta egyetlen év (2011-2012) kivételével folyamatosan nőtt az otthonukat bérlők aránya. 2016-ra ráadásul az arányuk elérte a 13,7 százalékot, ami több mint 3 százalékkal több a 2010-es, és majd 2 százalékkal a 2014-es adatokhoz képest.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.








