Brutális albérletárakra készülhetnek a leendő egyetemisták

2018. május 10. 11:02

Javában zajlanak az érettségik, a diákoknak egyelőre a legkisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy amiatt aggódjanak, mennyit kell majd fizetni az albérletbe, ha bekerülnek a vágyott felsőoktatási intézménybe. Viszont ha túl lesznek a vizsgákon, bizony főhet majd a fejük: a fővárosban egy év alatt 10 százalékkal drágultak az albérletek éves összevetésben, és a nagyobb egyetemvárosokban is emelkedtek a bérleti díjak.

Budapesten 10 százalékkal drágultak az albérletek éves összevetésben, és a nagyobb egyetemvárosokban is emelkedtek a bérleti díjak.

Debrecenben 88 ezer forintos, Szegeden 85 ezres, Pécsen 95 ezres, Miskolcon pedig 70 ezer forintos szintnél jár az albérletek átlagára.

Budapesten nincs olyan kerület, ahol az átlagos bérleti díj 100 ezer forintnál olcsóbb lenne, a fővárosi bérleti díjak átlaga pedig 149 ezer forint. A garzonlakásokért kevesebbet kérnek a tulajdonosok, de az egy négyzetméterre vetített bérleti díjuk mégis magasabb a nagyobb lakásokéhoz képest - írja elemzésében az ingatlan.com, amely több mint 10 ezer hirdetés alapján vizsgálta az albérletpiacot.

Minimum 100 ezer forint kell Budapestre

A lakáspiaci felfutásnak köszönhetően az albérletárak is komoly emelkedést mutattak az utóbbi években, főként Budapesten, de a vidéki nagyvárosokban, főleg az egyetemvárosokban volt erőteljes drágulás. Május elején a kínálati piacon 149 ezer forint volt a 140 négyzetméternél kisebb alapterületű kiadó lakások átlagos bérleti díja, ez durván 10 százalékos emelkedésnek felel meg éves összevetésben.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője kiemelte, hogy a fővároson belül nagyon jelentős szórás van a bérleti díjakban, és az is látszik, hogy nincs olyan kerület, ahol 100 ezer forintnál olcsóbb lenne az átlagos bérleti díj.

A legolcsóbbak a XVII. és a XXI. kerületek, előbbiben átlagosan 100 ezer, utóbbiban 110 ezer forintért kínáltak kiadásra egy lakást a tulajdonosok.

A legtöbb vidéki nagy egyetemvárosban is drágábbak lettek az albérletek, ráadásul úgy, hogy bővült a kínálat is. Debrecenben 10 százalékkal 88 ezer forintra, Szegeden 9 százalékkal 85 ezer forintra, Pécsen 22 százalékkal 95 ezer forintra nőttek az átlagos bérleti díjak a teljes piacon, Miskolcon azonban visszafogottabb volt az emelkedés, tavaly májushoz képest 3 százalékkal 70 ezer forintra nőtt a bérleti díj.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Drágábbak a garzonok

A főiskolára és egyetemre aspirálók körében népszerű garzonlakások főszerepet kapnak az albérletszezonban. Az ingatlan.com szakértője közölte, hogy bár a garzonok átlagos havi bérleti díja alacsonyabb, de négyzetméterre vetítve jóval magasabbak az adott városra jellemző albérletdíjaknál.

Budapesten a garzonlakások átlagos havi díja 110 ezer forint. Debrecenben 75 ezer forintért, Pécsen 78 ezer forintért, Szegeden és Miskolcon pedig átlagosan 58 ezer, illetve 50 ezer forintért várják a bérlőket a garzonok tulajdonosai.

Balogh László szerint Budapesten és a nagyobb egyetemvárosokban továbbra is igaz, hogy a külső kerületekben alacsonyabbak a bérleti díjak, így az érintett diákoknak azokban is érdemes körülnézniük. Lehet, hogy emiatt több időt vesz igénybe az iskolába való beérés, de az alacsonyabb bérleti díj ezt kompenzálhatja. Szintén megoldás lehet a diákoknak, ha többen összeállnak és egy akár 3-5 szobás, nagyobb alapterületű lakást bérelnek a egyetemi évekre és közösen fizetik a bérleti díjat és a rezsit. Ezzel ugyanis töredékére csökkenhet az egy főre jutó lakhatási költség.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem