Bajban az egyetemisták: kollégiumról nem is álmodhatnak

2017. augusztus 25. 09:30

Egyre nehezebb bejutni a kollégiumokba. Ugyan az Emberi Erőforrások Minisztériuma a HÖOK-kal karöltve tavaly kidolgozott egy kollégiumfejlesztési programot, ennek legújabb szakaszát idén kellett volna kezdeni, de a munkálatok csúsznak - írja a Magyar Nemzet.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) kutatása szerint tavaly országos átlagban 43 százalékos volt a kollégiumi túljelentkezés. Nem csak a magyar diákok, de a külföldről érkező ösztöndíjasok is próbálnak kollégiumi helyet kapni, hiszen ők a 40 ezer forintos lakhatási támogatás ellenére - az elszabadult albérleti árak miatt - nem tudnak lakást bérelni.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a HÖOK-kal karöltve tavaly nyáron kidolgozott egy kollégiumfejlesztési programot. Ennek során 2022-ig összesen 192 milliárd forintból több mint száz kollégiumot akarnak felújítani, valamint építeni. Ezzel a tervvel 10 százalékkal, 48 ezer főre növelné a kormány a férőhelyek számát. Bibó István Szakkollégium épületét is felújították már.

Csakhogy a fejlesztési program következő szakaszát idén kellett volna elkezdeni, a Magyar Nemzet viszont úgy tudja, hogy a kivitelezési munkálatok a mai napig nem indultak meg, így már legalább féléves a csúszás. Ennek oka a lap szerint az, hogy a kollégiumok eredetileg úgy készültek volna el, hogy azokat a 2024-es olimpia alkalmával is lehessen hasznosítani. Ám az olimpiai népszavazással kapcsolatos aláírásgyűjtés után Budapest visszalépett a pályázattól. A HÖOK szerint a kollégiumfejlesztési stratégiát felül kellene vizsgálni.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 30. 21:00
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem