A magyar lakásállomány állapota vegyes képet mutat: egyre több korszerű, energiahatékony lakás, de az ingatlanok jelentős része továbbra is elöregedett.
Dübörög az albérletpiac, így jóformán minden lakást ki lehet adni. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy hosszú távon mekkora ráfordítással mennyit keresünk kiadott ingatlanunkon. Továbbá, hogy mennyire megbízható albérlőket találunk. Ha minden fontos dologra odafigyelünk, akkor akár 6-7 százalékos bruttó bérleti-díj hozam is elérhető.
Dübörög az albérletpiac, ugyanakkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen kondíciók mellett adjuk ki lakásunkat. A lehető legnagyobb hozam elérése érdekében, fontos hogy körültekintőek legyünk és meghalljuk a bérlők igényeit - mondták el a Cordia szakértői.
Egy új építésű lakás négyzetméter árai a Corvin Sétányon 600-650 ezer forint körül alakultak 2015, 2016-ban. Azonban mára ezek az árak elérhetik a 800 ezer forintot is. A sétányon található új ingatlanok legnagyobb részét 2 szobás lakások alkotják, hiszen ezeket keresik a legtöbben. Így egy 60 négyzetméteres lakás, a régi árak ismeretében 36 millió forintos, míg a legújabb árak szerint 48 milliós beruházást jelentene.
- mondta el Fodor Gabriella a lakások bérbeadásával foglalkozó Cordia Property Management vezetője.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ezeket az összegeket látva nem meglepő, hogy a Corvin Sétány lakásait főleg beruházási céllal vásárolják, és a bérlők 90 százalékban külföldi egyetemisták, akik jellemzően a Semmelweis Egyetem vagy az Állatorvostudományi Egyetem hallgatói. A vállalat más helyeken is foglalkozik új lakások építésével, ilyen például Zugló, ahol már jóval több a saját részre vásárolt ingatlan.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







