Idén tavasszal is izgalmas árveréssel várja a művészet szerelmeseit a BÁV ART a MOM Kulturális Központban.
Mindössze két hónapja értek véget a moratóriumok, de már ezer feletti az elárverezett ingatlanok száma - tudta meg az RTL Klub Híradója.
1100 ingatlant árvereztek el azóta, hogy június 15-én, vagyis alig több mint két hónapja véget ért a kényszerárverezési, valamint a kilakoltatási moratórium- A családok kasszáját elég érzékenyen érinti az infláció, de nem tesz jót az alapkamat folyamatos emelkedése sem - ha pedig eltörlik a kamatstopot a lakáshiteleknél, még rosszabb lehet a helyzet.
Mint az RTL a Magyar Bírósági Végrehajtói Kartól megtudta, az 1100 ingatlan csaknem ötöde annak a mennyiségnek, amennyit mindeddig évente értékesítettek ilyen módon, vagyis komoly tempóban zajlanak a kényszerárverezések. A szakértők szerint hiába nagyon magas ráadásul ez a szám, még ez sem mutatja teljesen az érintettek pontos arányát és számát.
Ez a szám nem mutatja a problémával érintettek teljességét, mivel minket csak budapestiek vagy olyanok érnek el, akik otthonosan mozognak az interneten
- közölte a portállal az Utcajogász Egyesület. Mint mondják: az ügyfelek nagy része nem is a kilakoltatás ténye miatt fordul hozzájuk, hanem azért, hogy a végrehajtás felfüggesztéséről kérjenek információkat. Attól is lehet tartani, hogy a hiteleket nem fizetők, amiett gyorsan nehéz helyzetbe kerülők 5 százalék föle fog emelkedni.
Nagyon fontos hírt kaptak a magyar nyugdíjasok: sokan jogosultak támogatásra, itt vannak a részletek
A nyugdíjasoknak is lehetőségük van otthonfelújítási támogatásból korszerűsíteni családi házukat.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.