Az idén biztosan nem valósul meg az ócsai szociális lakópark - írja a Népszabadság egy a neve elhallgatását kérő belügyi forrásra hivatkozva.
A napilap szerint a napokban újabb hiánypótlásra kérték fel a házak kivitelezésére kiírt komplex beruházói tender harmadik fordulójának résztvevőit. Az eredményhirdetés így őszre tolódott.
Korábban: "Szextelep lett a kormány nagy álmából"
A szerződéskötés, egy esetleges közbeszerzési döntőbírósági eljárás, a legalább 150 napos kivitelezés, illetve az esetleges kényszerű téli szünet miatt az idén aligha adják át a házakat.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Közel tízezer embert kellett kimenekíteni Harkiv körzetéből
- Vizsgálati fogságba helyezték Robert Fico támadóját
- Halasztják kormányellenes tüntetésüket a cseh gazdák
- Özönlenek a szorongó és öngyilkossági késztetéssel küzdő fiatalok a lelkisegély-vonalra
- Nem rázták meg túlzottan a kritikus hangok Coppolát
- Megtáltosodtak a McLarenek