Az első negyedévben a tavalyinál 22 százalékkal kevesebb, mindössze 2 444 lakás épült, ha a tendencia folytatódik az idén tízezernél is kevesebb lakás készül el Magyarországon, ez történelmi mélypont lesz a magyar lakásépítésben - közölte a Társaság a Lakásépítésért Egyesület (TLE).
A TLE a folyamat megfordítása érdekében a lakásépítési támogatás növelését szorgalmazza, amely így jól működő, lakásépítési támogatási formává válna.
A lakásépítési támogatásokról szóló kormányrendelet - az új szocpol rendelet - ez év első napján lépett hatályba, és vissza nem térítendő támogatást ad az építkező, illetve új lakást vásárló családoknak. A nagysága a gyerekek számától, és a lakás nagyságától függően 800 ezertől 2,5 millió forint lehet. Az energetikai besorolásától függően az alap támogatás legfeljebb 1,3-szorosához lehet jutni.
A szervezet javasolja még, hogy a 2014-2020 közötti uniós költségvetési ciklusban Magyarország vonjon be forrásokat a lakásépítésbe és -felújításba. Erre már ma készülni kellene, amit nehezít az, hogy az építési ágazat állami irányítása széttagolt.
A TLE javaslata: hozzon létre előkészítő, koordináló bizottságot a Nemzetgazdasági, a Nemzeti Fejlesztési, valamint a Belügyminisztérium, továbbá a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. Ha ez nem történik meg még ebben az évben, akkor a 2014-2020-as uniós költségvetési időszak alatt is valószínűleg folytatódni fog a hazai lakáságazat mélyrepülése - áll a közleményben.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból