Nagy Ervint nevezte ki országos főépítésznek a kormány. Az új országos főépítésznek saját bevallása szerint nagyon kevés dologra van hatásköre, konkrét ügyekbe nem igen szólhat bele, de nem is akar.
Nagy Ervin a magyarországi szerves építészet egyik legismertebb képviselője, korábban Balatonakarattya és a XII. kerület főépítészeként is dolgozott. Pályafutását a VÁTI-ban, Makovecz Imre műtermében kezdte, s a rendszerváltozás idején egy svédországi építészirodánál folytatta. 1990-ben alapította meg a Kupola Építészirodát. 2005-től Magyar Művészetért Alapítvány kurátora és a Magyar Művészeti Akadémia tagja. 2003-ban elnyerte a Magyar Művészetért díjat, 2004-ben a Magyar Művészeti Akadémia aranyérmét, 2006-ban pedig az Alternatív Kossuth-díjat. Főművének a Hattyúházat tekintik, de a fővároson kívül tervezett Csurgón, Somogysámsonban, Sárospatakon, Tatabányán, Letenyén, Ceglédpusztán, Balatonfűzfőn, Esztergomban, Zircen, Kunágotán, Leányfalun, Balatonalmádiban és Szentendrén is.
Az új országos főépítész az Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta: nagyon kevés dologra van hatásköre, konkrét ügyekbe nem igen szólhat bele, de nem is akar, legfeljebb a legfontosabb épületek elbírálásánál lehet jelen, inkább tanácsokat ad az építési jog, a városrendezési tervek területén. Nagy Ervin, aki szakítana a Budapest központú szemlélettel, hozzátette: feladatának tekinti az építészszakma összefogását, és ennek jegyében egy rendszeresen megrendezendő fórumot szervezne.
Fontos feladata továbbá a településtervezés és az építés harmóniájának megteremtése. Ez többek között a főépítészek építészeti minőséggel összefüggő tevékenységének szakmai irányításával, az egységes szemlélet, gyakorlat kialakításával és a különböző szintű tervtanácsok munkájának összehangolásával valósul meg.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az országos főépítész fontos szerepet játszik az építészeti szakma presztízsének növelésében, megjelenítésében, egyrészt az országban kormányzati szinten és a társadalom számára, másrészt külföldön a magyar építészek nemzetközi versenyképességének javítása érdekében. Ő az, aki személyében képviseli ezt a területet, akiről mindenki tudja, hogy ő a szakmai felelőse az építészeti minőséggel összefüggő feladatoknak.
Nagy Ervin konkrét projektekről is beszélt a reggeli műsorban. Véleménye szerint a Várbazárt mindenképpen rendbe kell rakni, az ideális pedig az lenne, ha a terület valamilyen turisztikához kapcsolódó kulturális funkciót kapna. A Dunára tervezett új hidakról úgy vélte, ha azokat sikerül jól megcsinálni, becsületére válhatnak a fővárosnak, ha nem, akkor viszont sokat ronthatnak a Duna-part képén, ahogy erre, sajnos, példa is van. Ugyanígy óvatosságra intett a főépítész a Csipak Péter nevével fémjelzett Zeppelin-ház esetében is.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Marilyn Monroe-tól Billie Eilishig – Dívák és Ikonok a Magyar Zene Házában
- Győrben lesújtott a három csapás szabálya, életfogytiglant kapott egy pedofil
- Több tucat kilométerrel lejjebb találták meg a hajóbaleset áldozatait a Dunában
- Üzent a börtönből a Magyarországon elfogott Antifa-aktivista
- Távoli ország üzent Emmanuel Macronnak
- Háromváros Kerékpáros Fesztivál Békésben: még lehet regisztrálni