Végleg leszámolhat a kormány Budapest jelenlegi önkormányzati struktúrájával a legutóbb napvilágra került tervek egyike szerint. A jelenleg három különböző terv egyike szerint a fővárosban létrejönne egy úgynevezett city, illetve egy budai és egy pesti kerület, értesült az Index.
A tervezet a fővárosi és kerületi határok átrajzolásának több lehetséges verzióját is felvázolja. Az egyik megoldás szerint a kerületi önkormányzatokat totálisan felszámolnák és egy egypólusú fővárosi önkormányzat jönne létre a mai kerületek nélkül. Ennek a forgatókönyvnek több verziója is van, az egyik szerint a teljesen egységes, egyszintű modellben a kerületek helyén úgynevezett igazgatási kirendeltségek vagy elöljáróságok működnének.
Ezek jellemzően szűk - a főváros által meghatározott - feladatkörrel, leginkább érdekközvetítő, összehangoló, bizonyos körben véleményező vagy javaslattevő szerepet tölthetnének be. A kerületi elöljáróságok vezetője a kerületi elöljáró lenne, akinek a munkáját minimális létszámú hivatal segítené.
A másik, kevésbé radikális csapásirány lényege, hogy a kerületek maradnának, csupán a mostani feladatmegosztást gondolnák újra. Ebben a verzióban a főváros végezné az összes műszaki, infrastrukturális feladatot, fejlesztést, szervezné a közlekedést, míg a kerületeknél elsődlegesen a humánszolgáltatásokkal kapcsolatos feladatok és a lakásgazdálkodás, vagy egyes kulturális és sporttal kapcsolatos feladatok maradnának.
A főváros kapcsán van egy "C" változat is. Ebben mindenképpen létrejönne egy belső városmag, amit a dokumentum "citynek" nevez - határáról viszont nem szól. Hogy a city-n kívül hogyan szerveződne a város, arra több elképzelés is van. Az egyik szerint a cityn kívüli kerületeket összevonnák és létrejönne egy egységes külső kerület, vagy a 8-10 a mainál nagyobb kerület. Olyan elképzelés is van, hogy a főváros három nagy egységre bomlana: itt a city mellett a Duna mentén két kerület jönne létre, a pesti- illetve a budai.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Megüzenték a Békement célját
- Kedden megtámadják a szúnyogokat Budapest egyik legkedveltebb Duna-szakaszán
- Vízitragédia történt Verőcénél, többen meghaltak, a szállodahajó menekülőre fogta
- Találj egy embert, és nyert ügyed van - választási furcsaság
- Véres ukrán siker Szaúd-Arábiában
- Vulkanológus: a vulkánok akkor is veszélyesek, amikor éppen nem működnek