Úgy tűnik vége az uborkaszezonnak a velencei-tavi ingatlanpiacon. Az árak csökkenése a tavasz közeledtével megállt, sőt van példa arra is, hogy egy jó helyen fekvő ingatlanért többet kérnek, mint tavaly ősszel - írja a Napi Gazdaság.
Egyre többen választják állandó lakóhelynek a tó parti településeket. A legnépszerűbbek a fűthető 80-100 négyzetméter területű, korszerű, új építésű családi házak, de van kereslet a lepusztult állapotban lévő, olcsó, felújítandó nyaralókra is. A tavalyi mélypont után beindulni látszik a telkek piaca is.
Az érdeklődők legnagyobb része a közeli nagyvárosokból érkezik. Egyre többen költöznek ki például a székesfehérvári panelekből és érkeznek vevők a fővárosból is.
Az elmúlt egy évben az ügyfelek száma közel a duplájára nőtt, sőt egyre több a tényleges vevő is - mondta Csáki Árpád, ingatlanközvetítéssel foglalkozó székesfehérvári ügyvéd. Február óta többnyire a tó északi partján, az autópályához közel eső települések ingatlanjai a legkeresettebbek, de Velence és Gárdony is igen felkapott.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy Nadap és Sukoró környékén a lélektani határ 16-18 millió forint körül mozog igényes családi házak esetén, míg a déli parton, a döntően Székesfehérvárról ide költözők, többnyire a 10-12 millióért kínált ingatlanokat keresik.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Kábítószervásárlásnak indult, rablás lett a vége - videó
- Megvan a világ legmagasabb pontjának első idei áldozata
- Távozik angol csapatától a magyar válogatott játékos
- Németh Erzsébet: egy beteg társadalom következménye a politikai merénylet
- Ismét fellángolhat a hírhedt országnévvita
- Gázkazánok betiltása az EU-ban: 15 tagállam sürgeti a folyamatot