A háztartások 30-40 százalékkal költenek többet közüzemi számlákra mint 2007-ben - írja a Magyar Nemzet.
A válság kitörése óta évente hét-nyolc százalékkal nő azoknak a háztartásoknak a száma, amelyek nem tudják időben rendezni a számláikat.
Az elmaradások összege közel negyedével emelkedett 2007 óta. A legrosszabb, amit egy elmaradással küzdő ügyfél tehet, az, hogy egyre drágább és drágább kölcsönökből próbálja meg finanszírozni az adósságait. Ez szinte elkerülhetetlenül adósságcsapdához vezet.
A hátralék összege 2007 óta 22 százalékkal emelkedett. Akkor még 500 ezer volt azoknak a száma, akiknek 90 napon túli tartozása meghaladta a minimálbér összegét, idén szeptemberben pedig már 900 ezren voltak.
Nagyon fontos hírt kaptak a magyar nyugdíjasok: sokan jogosultak támogatásra, itt vannak a részletek
A nyugdíjasoknak is lehetőségük van otthonfelújítási támogatásból korszerűsíteni családi házukat.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.