Évi 40 milliárd forint állami támogatással, évente 5 ezer bérlakás építhető fel olyan minőségben, hogy a havi négyzetméterenkénti lakbér ne legyen több 1.000 forintnál - mondta Maráczi Zsolt, a Társaság a Lakásépítésért Egyesület (TLE) ügyvezető elnöke a szervezet által rendezett konferencián hétfőn, Budapesten, írja az MTI.
A TLE koordinálásával készült el az állami bérlakás-építési koncepció, amely uniós támogatással is kalkulál.
Pásztor Zsolt, az EUfund Kft. ügyvezetője levezette, hogy a jelenlegi szabályok szerint évi 5-6 milliárd forint uniós támogatás használható fel bérlakásépítésre. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) maximum 2 százaléka használható fel a 2007-től 2013-ig tartó időszakban bérlakás-építésre, -felújításra. Így a szóba jöhető 40 milliárd forintból egy évre 5-6 milliárd jut - mondta az ügyvezető. Ebből önkormányzati bérlakások újíthatók fel, illetve más rendeltetésű épületek alakíthatók bérlakásokká. Ha ettől többre akarja ezt az alapot használni a magyar kormány, akkor a szabályok felülvizsgálatakor, illetve a következő programozási időszak előkészítésekor lobbiznia kell érte.
Váncza László építész előadásában arról szólt, hogy amíg Magyarországon egy lakosra 30 négyzetméternyi lakás jut, addig a fejlett európai országokban 60 négyzetméter. A bérlakások aránya Magyarországon 9, míg Nyugat-Európában 40-60 százalék. Ezekben az országokban található szociális, segély-, költség- és piaci alapú bérlakás is.
A TLE javaslata költségalapú bérlakásra szól. A programot az állam jövőre véglegesíthetné, 2012-ban indulhatna a tervezés, egy évre rá pedig a kivitelezés is elkezdődhetne. A városokon belüli "barna" - volt ipari - területeken lehetne 500-1,500-as csoportokban bérlakásokat felépíteni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ertsey Attila, a Magyar Építész Kamara alelnöke azt emelte ki hogy a program hosszú távra készült. Ebből következik, hogy jó minőségű, tartós anyagokból kevés energiát fogyasztó házakat kell építeni. Ez lehetővé teszi, hogy a lakbér ne legyen több fajlagosan 1,000 forintnál négyzetméterenként. Európában 2019-től amúgy is csak alacsony energiaigényű házak épülhetnek. Ezek négyzetméterét 50 kilowattóránál kevesebb energiával lehet kifűteni egy szezonban. A jelenlegi magyarországi átlag 200 kilowattóra körül van.
Az előadásokat követő kerekasztal-beszélgetésen Seres László, a Nemzetgazdasági Minisztérium otthonteremtésért és vállalkozásfejlesztésért felelős helyettes államtitkára emlékeztetett arra, hogy szerdáig kell beküldeni a tárcához az érintetteknek az Új Széchenyi Tervhez fűzött véleményüket. A terv otthonteremtési része a jövő év elején indulhat.
A programból az öngondoskodásra ösztönzést emelte ki a helyettes államtitkár, amely a lakás takarékpénztári megtakarítások magasabb támogatásával, illetve a pénztárak által nyújtott hitel összegének emelésével valósulhat meg.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Budapestre érkezik a darts világelitje
- Klímaaktivisták bénították meg a müncheni repteret
- Lista a 100 leggazdagabb magyarról - "akiknek látható a vagyonuk"
- Kihallgatják Robert Fico támadóját, őrizetbe kerülhet
- Nem bírt magával a brit óriás és ukrán ellenfele a mérlegelésen – videó
- Észak-Korea valami új dolgot tesztelt