Évente 300-500 ezer köbméter fát termelnek ki illegálisan Magyarországon -írja a Magyar Nemzet.
A lapnak a a földművelésügyi minisztérium osztályvezetője elmondta: ebbe éppúgy beletartozik a "megélhetési gyűjtögetés", mint a feketepiacra szánt faanyag. Az illegális fakitermelések meghatározó része, mintegy 70-80%-a magántulajdonban lévő erdőkben történik.
Lapos Tamás szerint a jelenleg hatályos törvény már szigorúbb a korábbiaknál, de a magányosan vagy kis csoportban portyázó favágókat így is nehéz elkapni. A minisztérium tervezete szerint össze kellene hangolni a rend-, polgár-, és arkőrségek, valamint az erdészek munkáját: az ígí létrejövő erdővédelmi szolgálat feladata az lenne, hogy megakadályozza a törvénytelenséget. A szolgálat felállítása azonban továbbra is várat magára.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Újabb fejezetéhez ért Julian Assange kiadatási szappanoperája
- Gigantikus olajtárolót adtak át Romániában
- Ajatollah: “szerencsétlen baleset” az iráni elnök halála - vannak, akik örülnek most
- Ezzel a beszéddel köszönt el az öltözőben Szoboszlai Dominikéktól Jürgen Klopp - videó
- Robert Fico már kommunikál, állapota stabilizálódott
- Nemzetiségi választás - Lesz hét különleges budapesti kerület