Dés László zenész kúriáját vette meg Kötcsén Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök. Az ingatlan a Dobozy-kúria szomszédságában van, ahol a Fidesz minden ősszel Polgári Piknikre gyűlik össze. A volt kormányfő titkársága megerősítette a hírt: Gyurcsány Ferenc és felesége közösen vették meg a nyaralót 66 millió forintért - írja az Index.hu.
Gyurcsány Ferenc a Kossuth-díjas zenész, Dés László kúriáját vásárolta meg Kötcsén. A helyiek azt mondják, szépen felújított épület került a Gyurcsány-család birtokába. A kötcseiek nem értik, hogy Dés László, aki különösen szerette a falut, miért vált meg a kúriától. Egyesek szerint kevesebb ideje volt már leutazni a Balatontól 10 kilométerre fekvő településre..
Az ingatlanvásárlás pikantériája, hogy az új Gyurcsány-ház annak a Dobozy-kúriának a szomszédságában található, ahol a Fidesz minden ősszel Polgári Piknikre gyűlik össze. Gyurcsányék tavaly nyáron már megpróbáltak ingatlant venni Kötcsén. Akkor a volt kempinget szemelték ki, azt azonban elővásárlási jogával élve végül egy szemesi nő vehette meg.
Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára közösen vettek nyaralót Kötcsén, 66 millió forintért - közölte a volt kormányfő titkársága. A házaspár fele-fele arányban tulajdonosa, és az ingatlant fel fogja tüntetni vagyonnyilatkozatában a volt kormányfő.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Lopják a wifidet? Ezek az árulkodó jelek és megoldások
- A móri gyilkossághoz kötik a csepeli TEK-akciót
- Észre sem vette a rolleres kislányt a sofőr – videó
- Gázszámlapara - fontos határnapon vagyunk túl, május 17-e volt az utolsó "fűtéses" nap
- Ugrik egy kedvelt funkció bizonyos androidos készülékeken
- Csapadékkal felvértezve támadnak a gomolyfelhők