Egy ingatlanügynök szerint egész Anglia legolcsóbb eladó lakásának számít az általa közvetített 9 ezer fontért (2,7 millió forintért) kínált middlesbroughi ikerházfél. A nappali plusz kétszobás ingatlanhoz átlagos méretű kertrész és udvari gépkocsi beálló is tartozik. A közvetítő által lassan kezelhetetlen mértékű érdeklődés nem meglepő, hiszen a környéken egy hasonló lakóingatlan átlagosan ötször ennyibe, 45 ezer fontba (13,5 millió) forintban kerül.
Forrás: Sun magazin
Az ügyintézés egyre bonyolultabbá válik, ahogy özönlenek az érdeklődők a lakásra. A közvetítő kapacitáshiány miatt már nem is szervez egyéni lakásbemutatásokat, hanem csak csoportosan lehet megtekinteni az ingatlant. Az érdeklődők tisztában vannak vele, hogy valami lehet a szokatlanul magas engedmény hátterében, de ez csak még kíváncsibbá teszi őket.
A 21 éve épült ingatlan nem rendelkezik semmilyen rejtett hibával, igaz a konyhára és a fürdőszobára ráfér egy felújítás. Az ügynök úgy véli, hogy minimális befektetéssel igazán otthonossá lehet varázsolni a házat, ennyi év után mindenhol aktuális egy kis tatarozás.
Forrás: Sun magazin
A ház a várost kettészelő Tees folyó északi partján fekszik, alig másfél kilométerre a városközponttól. Az ingatlan közvetlen környezetében üzleteket és szórakozóhelyeket egyaránt találni. Mivel a ház novembertől üresen áll, az új vásárló a vételár kifizetését követően azonnal beköltözhet.
A közvetítő hivatalos árverést hirdet azok körében, akik a megtekintés után tartják a 9 ezer fontos kikiáltási árat. Az ügynök csak ámult az érdeklődés láttán, ugyanakkor szerinte előbb-utóbb akad egy olyan jelentkező, aki hajlandó megfizetni akár a piaci árat is, neki pedig az a dolga, hogy minél előbb megtalálja ezt az embert.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Találj egy embert, és nyert ügyed van - választási furcsaság
- Véres ukrán siker Szaúd-Arábiában
- Vulkanológus: a vulkánok akkor is veszélyesek, amikor éppen nem működnek
- Donald Trump fegyverekről beszélt
- Vallási előírások tettek be a Wizz Air utasaink
- Külföldön szavazna az EP-választáson, ez egy fontos szabály