100 ezer hektáron folytatódik az irtás: enyhülhet a szúnyoginvázió

MTI
2019. július 15. 16:00

Ezen a héten több mint 100 ezer hektáron folytatódik a szúnyogirtás, az ország 418 településén, valamint négy budapesti kerületben - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes-szóvivője hétfőn az MTI-t.

Dóka Imre közölte: a következő időszakban Békés és Zala megyében, a Dunakanyarnál, Szekszárd térségében, a Dráva és az Ipoly mentén lesz intenzív gyérítés. Továbbá számos olyan - Pest, Fejér, Baranya és Somogy megyei - településen is csökkentik a vérszívók számát, amelyeken korábban nem volt szükség beavatkozásra.

Emlékeztetett: a program indulása óta 1343 településen zajlott a katasztrófavédelem által irányított szúnyoggyérítés, eddig összesen 611 ezer hektárnyi területet kezeltek a szakemberek. Felidézte, hogy az elmúlt hetekben minden eddiginél intenzívebb védekezés zajlott és számos olyan területen volt beavatkozás, ahol a korábbi években nem volt jelentős szúnyogártalom.

Ennek során a múlt héten Budapesten és 396 település belterületén, összesen 123 ezer hektáron léptek fel a szakemberek a vérszívók ellen. A Duna mentén további kezeléseket végeztek a Szigetközben, Dunaújváros, Baja és Mohács térségében. Folytatódott a gyérítés Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád és Hajdú-Bihar megyében, valamint a csornai régióban, Székesfehérváron, Sopronban és a környező településeken, illetve a Tisza-tónál és a Balatonnál.

Az érintett települések értesítést kapnak a kivitelezés pontos időpontjáról és módjáról, valamint a katasztrófavédelem honlapján is nyomon lehet követni, hogy mikor és hol lehet számítani szúnyogirtásra - közölte a helyettes-szóvivő.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 1. 20:28
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom