Az MKB Bank kombinált befektetési lehetőségek sorát kínálja azoknak, akik megtakarításaikat kiemelkedő hozamok mellett kívánják kamatoztatni.
A pénzügyi válság csillapodásával nem csupán a megtakarítási kedv élénkülése figyelhető meg, hanem az is, hogy az ügyfelek tudatosabban és körültekintőbben állnak befektetési döntéseikhez. Emellett lényegesen tágabban gondolkodnak megtakarításaikról, mint néhány éve, miután a saját pénztárcájukon tapasztalhatták, kombinált befektetési ajánlataink kiemelkedő éves betéti kamatokat nyújtanak.

Sziráki László, az MKB Bank retail üzletirányítási szakterületének vezetője
A három-, illetőleg hathónapos időhorizontra szóló MKB Hozamtrió például igazán vonzó lehet mindazoknak, akik megtakarításukat okosan osztják meg és fektetik be az MKB Bank által ajánlott lehetőségek számukra leginkább megfelelő kombinációjába, a megszabott feltételek mellett.
Kiemelkedő forint betéti kamatot azok érhetnek el, akik a klasszikus lekötött forintbetét, a feltörekvő részvénypiacok közé tartozó Brazília, Oroszország, India és Kína legnagyobb és legjobb likviditású vállalatainak részvényteljesítményéből profitáló MKB BRIC tőkevédett származtatott alap, illetőleg az MKB V. Kötvény vagy a befektetési egységekhez kötött MKB Kincstár életbiztosítás összeállítást választják, három egyenlő részre bontva a befektetendő - 600 ezer forintot meghaladó - összeget. Szintén kétszámjegyű EBKM-re számíthatnak azok, akik befektetésüket fele-fele arányban a három- vagy hathavi banki lekötés és az MKB BRIC tőkevédett származtatott alap között osztják meg. Akinek ennél kisebb összeg áll rendelkezésére, mind a három-, mind pedig a hathónapos időtávon magas kamat mellett helyezheti el legalább 50 ezer forintnyi megtakarítását standard lakossági lekötött forintbetétben.
A többéves időtávlatban gondolkodó befektetők számára kínálnak ideális lehetőséget az MKB Trezor Számlák: a már középtávon adóelőnyt biztosító számlákkal a megtakarítási és befektetési lehetőségek széles palettája - így az MKB Hozamtrió is - elérhető az MKB Bank 86 egységet számláló fiókhálózatában. Személyes pénzügyi tanácsadóink minden érdeklődőnek segítenek az anyagi lehetőségeihez, az életcéljaihoz, kockázattűrő képességéhez, illetve hozamelvárásaihoz leginkább igazodó megoldás megtalálásában. A konstrukciókról és a bankfiókokról további részletek találhatók a www.mkb.hu honlapon.
(x)
Brutális vagyonon ül a 100 leggazdagabb magyar: ennyi pénze van Mészáros Lőrincnek, Csányi Sándornak
Egy év alatt 14 százalékkal, 12 579 milliárd forintra nőtt a száz leggazdagabb magyar vagyona
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







