Nem minden arany, ami fénylik: mire figyeljünk vásárláskor

2011. május 23. 15:32

Egyre több kisbefektető választja az aranyat, mint befektetési formát, amely valódi alternatívát jelent a lakossági megtakarítási piacon a hagyományos termékek mellett. Ám miközben ma már bárki biztonsággal vásárolhat Magyarországon is vám és áfa mentesen hivatalos jelzéssel ellátott, a világon bárhol elfogadott tömb aranyat vagy érmét, ezek megvásárlása mégis körültekintést igényel. Éppen ezért érdemes néhány tanácsot megszívlelni, mielőtt aranyba fektetjük megtakarításainkat.

Kitől, milyen aranyat vehetünk?

A legelső kérdés talán, hogy ki árulhat egyáltalán aranyat, de kiemelt szempont a minőségi garancia kérdése is. Aranyat kizárólag a szakhatósági (NEHITI) engedéllyel rendelkező cégek értékesíthetnek, a minőségi garanciát pedig (illetve ezen túl mindennemű egyéb garanciát is) a fizikai aranytömbök esetében az aranytömbök gyártója adja, illetve garantálja. Nyilvánosan elérhető az a hivatalos lista, amelyen ha egy adott cég szerepel, biztos lehet benne a vásárló, hogy az olyan tömböket állít elő illetve forgalmaz, amelyek a világon mindenhol elismertek. A nemzetközi szabványoknak megfelelnek, ezért a világ minden pontján ugyanazt az értéket képviselik.

"Szolgáltató esetén emellett érdemes még megvizsgálni a tulajdonosi hátteret, hogy kik és milyen formában állnak a cég mögött, amellett a megvásárolt aranytömb mellé kapott certifikátot is, ezen ugyanis azok az adatok találhatóak, amelyek megegyeznek a hozzá tartozó tömb adataival." - hívja fel a figyelmet Nagy Attila, a Solar Gold értékesítési igazgatója.

A befektetési arany legfontosabb tulajdonságai
- A színarany 999.9 százalékos tisztaságú
- Az aranytömbök egyedileg sorszámozottak
- A nemzetközi minősítést a "good delivery" felirat jelzi, a tömbök minőségi bizonyítvánnyal rendelkeznek
- Vásárlása Magyarországon is vám- és áfa-mentes
- A legjellemzőbb tömbméretek: 100, 250, 500, 1.000 gramm


Ár és garancia

Ha kiválasztottuk a megfelelő gyártót illetve szolgáltatót, legalább ennyire fontos eleme a befektetésnek az ár, illetve az árgarancia kérdése is. Mivel az arany árát több tényező is befolyásolja (például az arany árfolyama, valamint az euró/dollár, vagy az euró/forint árfolyama) ezért az egyes szolgáltatói honlapokon a feltüntetett árak is tájékoztató jellegűek. Ezek természetesen kiindulási alapnak megfelelnek, és ezektől számottevő változás ritkán fordulhat elő. "Amennyiben pedig az ügyfél fixálja a megbeszélt árat, azt onnantól kezdve minden esetben garantáljuk." - magyarázza Nagy Attila.

Garantált-e az aranytömb és érme visszaváltása?

A garanciáknál maradva, vásárlás előtt mindenképp érdemes utánajárni, van-e visszavásárlási garancia, tehát kötelező-e a vásárlás helyén visszaváltani az aranytömböket.

Mégis mennyit vegyünk?

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A kiválasztás után felvetődik a mennyiség kérdése: milyen mennyiséget, mikor érdemes megvásárolni, utána mikor és mennyivel érdemes kiegészíteni? "Ezt, mint ahogyan más befektetési termékek esetén is, egy személyes beszélgetés alapján tudjuk felmérni." - magyarázza a szakértő. "Megvizsgáljuk az egyedi igényeket, ennek alapján pedig a szakembereink tanácsot adnak a vásárlás/befektetés lebonyolítását illetően." Fontos természetesen maga a befektetni kívánt összeg, illetve hogy milyen devizanemben kíván befektetni az ügyfél. Ezek alapján már felépíthető a kivitelezés menete. Mindez mennyibe kerül? "A kialkudott ár mellett nincsenek elrejtett, apró betűs részek." - hívja fel a figyelmet a vezető. Nincs kezelési költség, és nincs ázsió sem. Az ügyfél kifizeti az árat, ami után szabadon dönthet: elviszi-e a tömböt, vagy az őrzést is szolgáltatójára bízza.

Érdemes-e őriztetni az aranytömböt?

Érdemes a tömböket őriztetni, hiszen komoly értéket képviselnek, melyre az otthoni tárolás nem a legbiztonságosabb, a lakossági széfek pedig mindössze 2 millió forintos értékhatárig biztosíthatók. A szolgáltató és az ügyfél közös érdeke, hogy a tömbök a lehető legnagyobb biztonságban legyenek, és ezt egyre inkább így látják a megtakarítók is. "Az általunk kínált megoldásban az egyik világ piacvezető vagyonvédelmi vállalata őrzi az ügyfelek tömbjeit, így nem kérdéses, hogy nagyobb biztonságban van, mint a kispárnák alatt"- összegez Nagy Attila.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. február 28. 10:30
A házassághoz nem kell szerelem, és a szerelemnek semmi szüksége házasságra. Ha van olyan, aki ezen...
Bankmonitor  |  2026. február 28. 10:24
Márciustól újabb banknál érhető el 3 százalék alatti kamat mellett az Otthon Start hitel. A MagNet B...
MEDIA1  |  2026. február 27. 20:07
Dénes Balázs leköszön az általa 2017-ben alapított és azóta vezetett, Berlinben működő Civil Liberti...
Buxelliott  |  2026. február 27. 09:12
 Erős támasz előtt az árfolyam, hamarosan felpattanás következhet.  
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 28. szombat
Elemér
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 28. 19:19
Agrárszektor  |  2026. február 28. 20:17
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem