Nem csökken a felére az özvegyi nyugdíja azoknak, akik rokkantsági, illetve rehabilitációs ellátásban részesülnek, korábban pedig szociális járadékot kaptak.
A parlament hétfőn 336 igen szavazattal, 7 ellenében fogadta el Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter erről szóló indítványát.
Az Országgyűlés előzőleg egy júliusban elfogadott törvényben rendelkezett arról, hogy aki a tavalyi év végén házastársa jogán özvegyi nyugdíjban, valamint rendszeres szociális járadékban részesült, és most rokkantsági vagy rehabilitációs ellátást kap, annak özvegyi nyugdíját szeptember 1-jétől a felére csökkentik, az összegtől függetlenül.
Az akkor szintén Balog Zoltán javaslatára elfogadott jogszabályt most megváltoztatták, rögzítve, hogy a nyugdíjcsökkentés nem hajtható végre, az özvegyi nyugdíjak mértéke változatlan marad, vagyis nem csökken annak a nyugdíjnak a 30 százalékára, amely az elhunyt házastársat halálakor megillette.
A nyugdíjak csökkentéséről szóló határozatokat vissza kell vonni. A módosítás alapján ha valakinek az ellátása az eltörölni javasolt rendelkezések miatt összességében nőtt volna, az a rokkantsági, illetve rehabilitációs ellátásának emeléseként megkapja a különbözetet.
JÓL JÖNNE 2,6 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 584 927 forintot igényelnél 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 57 984 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,10 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 58 104 forintos törlesztőt (THM 13,20%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.