Pocsék helyzetben vannak a magyar családok - legalábbis megtakarítási szempontból. Évek óta nem tettünk félre olyan keveset, mint tavaly, az öngondoskodás és a gyerekek jövőjére való takarékoskodás egyre inkább háttérbe szorul. A pénzügyi tartalékok alacsony szintje leginkább az eladósodott családok számára veszélyes állapot, számukra azonban 2012 adósprogramjai némi enyhülést hozhatnak.
Az elmúlt év a lakossági megtakarítókat is hátrányosan érintette: a lakosság körében ilyen alacsony még soha nem volt a megtakarítói hányad a GfK Hungária pénzpiaci felmérése szerint. 2011-ben a hazai lakosság átlagosan 18 százaléka rendelkezett valamilyen banki megtakarítással. Ez az érték 2004 óta a legalacsonyabb, alulmúlja a 2008-2010 közötti válságos időszak megtakarítási arányszámait is.
De miért ilyen alacsony?
A megtakarítási szokások változását több tényező alakítja. A megtakarítások mértéke és szerkezete függ a jövedelmi lehetőségektől, a kockázatvállalási hajlandóságtól, a megélhetési költségek, illetve az általános fogyasztói bizalom alakulásától is. A nehezen kiszámítható gazdasági környezet, a valutaárfolyamok és a fogyasztói árak emelkedése - amelyek végig jellemezték az elmúlt évet - sok családban okozott komoly bizonytalanságot. Mindez tükröződik a megtakarítási célok és a megtakarítási eszközök választásában is.

A felmérés azt mutatja, hogy a váratlan kiadásokra való felkészülés továbbra is a legfontosabb a hazai lakosság körében, sok család kénytelen felkészülni a megugró törlesztőrészletek, vagy a munkahely elvesztéséből adódó pénzügyi sokk ellensúlyozására. A gyerekek jövőjére vagy a nyugodt nyugdíjas évek biztosítására már lényegesen kevesebben tudnak spórolni. Leginkább az autó-, lakásvásárlás, felújítási vagy üdülési célú megtakarítások szorultak érezhetően vissza az utóbbi években, de kevesebben gondolhatnak most arra, hogy műszaki cikk vásárlása céljából tegyenek félre.
A bizonytalan gazdasági környezet felértékeli a biztonságot adó megtakarítási formákat, a könnyen mozgósítható és biztos pénzügyi megoldásokat. Továbbra is a bankbetét a vezető megtakarítási forma, 2011-ben sem vesztett népszerűségéből, a megtakarítók több mint 60 százaléka pénzét valamilyen betétben tartja. Érezhetően csökken az életbiztosítások és önkéntes nyugdíjalapok népszerűsége, 2011-ben a megtakarítók kevesebb, mint egynegyede rendelkezett valamelyikkel e két hosszabb távra szóló termék közül. Majd minden hatodik személy nyilatkozta azt, hogy "otthon, a párnában", azaz készpénzben halmozza fel a hónap végén megmaradt összegeket. Bár ez egy igen rugalmasan kezelhető megtakarítási forma, egyre többekben tudatosul, hogy ily módon kamattól esnek el, vélhetőleg ezért is csökken - bár lassú ütemben - e megtakarítási forma népszerűsége.
A bankbetét kivétel
A felmérés eredménye első látásra ellentmond két, a statisztikákból kiolvasható jelenségnek. Meglepő talán, de 2011-ben a magyar lakosság több bankbetétet helyezett el és több életbiztosítást kötött, mint egy évvel korábban - nyilatkozta a Pénzcentrum.hu-nak Palkó István, a Portfolio.hu elemzője. A bankbetétek valóban jól teljesítettek (állományuk infláció felett, 7 százalékkal nőtt), életbiztosításokból azonban több szűnt meg, mint amennyit megkötöttek (állományuk 3 százalékkal csökkent), és a befektetési jegyek is veszítettek népszerűségükből. Összességében tehát a bankbetétek kivételével 2011 tényleg nem a megtakarítások éve volt.
A jelenség okai sokrétűek. Bár 2011-ben az egykulcsos adónak és más tényezőknek köszönhetően 385 milliárd forinttal kevesebb személyi jövedelemadót fizetett a lakosság, mint 2010-ben, ez nem csapódott le a lakossági megtakarításokban. Ennek egyik fő, bár korántsem egyetlen tényezője az év utolsó három hónapjában jelentkezett: 468 milliárd forintot végtörlesztésre költöttek a devizahitelesek, ami szükségszerűen csökkentette megtakarításaikat. A megtakarítási szint csökkenését vizsgálva tehát nem szabad megfeledkezni a végtörlesztésről, mely nem egy hosszú távú tendencia, hanem egy egyszeri jelenség volt.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Szintén árnyalja a képet, hogy a felmérés szerint a későbbi fogyasztás céljára szolgáló megtakarítási formák fontossága csökkent a lakosság körében, a többi megtakarításé viszont enyhén ugyan, de nőtt. E tekintetben a pénzügyi tudatosság drámai romlásáról nem beszélhetünk - véli Palkó István.
Ettől persze még lehangoló képet mutatnak a háztartások megtakarításai, ami mögött különösen az alacsonyabb jövedelmű családok megtakarítási képességének további romlása áll. Nekik a reáljövedelmük csökkenése mellett nem egy esetben az erősebb frankkal is meg kellett küzdeniük, ami 2011-ben csaknem százmilliárddal többet húzott ki az emberek zsebéből, mint egy évvel korábban. A pénzügyi tartalékok alacsony szintje tehát leginkább az eladósodott családok számára veszélyes állapot, számukra azonban 2012 adósprogramjai némi enyhülést hozhatnak.
Ráébredtek a kőkemény igazságra a magyar fiatalok: tömegével teszik ide a pénzüket, jó lóra tesznek?
Az öngondoskodási piacot átalakító új szabályok nagymértékben növelték a termékek rugalmasságát.
Tényleg kivezethetik az ötforintosokat? Elképesztő javaslat érkezett: Varga Mihálynál pattog a labda
Az elinflált ötforintosok kivezetését és az ötvenezres címlet bevezetését szorgalmazzák.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








