21 °C Budapest

Itt van az eurókötvény: devizázzunk megtakarításainkkal is?

Pénzcentrum
2012. október 14. 08:02

A devizahitelekkel már megismerkedettünk, de most itt a devizakötvény, amit leginkább a lakosság számára bocsát ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). Az euró magyar kötvényeket heteken belül megvásárolhatjuk és három éves futamidejük alatt igen vonzó, az eurózóna inflációját 2,5 százalékkal meghaladó kamatot fizetnek (jelenleg körülbelül 5,5 százalék). Vannak viszont kockázatok is,a kifizetés nagyban függ a jövőbeni árfolyamoktól és az idő előtti eladásra is ráfizethetünk. A kérdés tehát az, hogy devizázzunk-e a megtakarításainkkal? Ha igen, akkor miért ne a bankba vigyük inkább a pénzünket?

Szinte biztosan hamarabb bocsátja ki az ÁKK a Prémium Euró Magyar Államkötvényeket, mint ahogy az Államkincstár megfelelő rendszereit létrehoznák. Elsőnek tehát közvetítőkön keresztül lesz esélyünk megvásárolni a kötvényeket. A papír kamatozása az eurózóna hivatalos inflációs adatához igazodik és ahhoz képest 2,5 százalékpontos prémiumot kínál majd. Az Eurostat jelenlegi inflációs adata és a 2,5 százalékos prémium alapján most kissé 5százalék feletti tényleges kamat mutatkozik, ami kifejezetten vonzó lehet az euróalapú banki betéti konstrukciókhoz képest.

A hozam

Az új állampapír az eurózóna mindenkori inflációja felett 2,5 százalékos prémiumot ígér. Az eurózóna inflációja az elmúlt három évben -0,1 és 3,0 százalék között mozgott, vagyis az új állampapír kamatozása 2,4 és 5,5 százalék között alakult volna. Eközben a lakossági rövid lejáratú bankbetétek átlagkamata 1,9 és 3,1 százalék között ingadozott, a 2 éven túli bankbetétek pedig 1,8 és 3,5 százalék között fizettek.

Féljenek-e a bankok az állam legújabb dobásától?


A vállalati betétekre szintén alacsonyabb kamatot adtak a bankok, mint amekkora kamatot a kötvények jelentenek: a rövid lejáratú bankbetétek átlagkamata 1,0 és 2,0 százalék között, a 2 éven túli bankbetéteké pedig 0,2 és 3,7 százalék között mozgott, szemben az államkötvény 2,4 és 5,5 százalék közötti kamatával.

Féljenek-e a bankok az állam legújabb dobásától?


Mivel a hároméves államkötvény elsősorban a hosszú lejáratú devizabetétekkel szemben támaszthat versenyt, érdemes elsősorban ezekhez hasonlítani a kamatozását. Mint az alábbi ábrán is látható, különösen a vállalatok számára nyújthat jóval magasabb kamatozást a kötvény, mint egy átlagos bankbetét, de a lakosság esetében is van különbség. Jelenleg mintegy 5 százalékos kamatot produkálna a kötvény, ami magasabb a piacon elérhető legmagasabb, hasonló futamidejű betét kamatánál is, ami gyors adatgyűjtésünk alapján közel 3 százalék.

A kockázat

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kötvények eladása és vétele általában nem okoz nagy problémát a befektetőknek. A papírok visszaváltásának költségéről (a vételi és eladási ár különbségéről) még nincsenek részletes információk, de valószínűleg nem lesz érdemes a papírból időközben kiszállni, vagyis leginkább olyan lakossági megtakarítóknak éri meg ilyet vásárolni, akik számára optimális egy ilyen 3 éves megtakarítás, bár ilyen időtávon akár TBSZ-el is lehet kombinálni. A rövidebb időtávra inkább betétek a megfelelő alternatívák, melyek könnyebben hozzáférhető megtakarítások.

A legtöbben nem euróban szeretnék elkölteni megtakarításaikat. A 3 év után lejáró eurókötvények hozama ilyen esetekben nagyban függ a jövőbeni árfolyamoktól. Forint erősödésével csökken a megtakarításunk értéke, míg a gyengülésével egyre többet ér majd a ez euró megtakarításunk. A döntéshez érdemes azt is mérlegelni, hogy a forintkötvények és betétek hozama jelenleg jóval magasabb, mint az euróé. A Prémium Magyar Államkötvény kifizetett kamata például 9,5 százalék. Erősödnie kell tehát az eurónak ahhoz, hogy nagyobb legyen a kifizetett hozam, mint forint megtakarítások esetén.

A lakosság nagy részének van jelenleg is euró hitele, mely kockázatának jó ellenpontja lehet egy euró alapú befektetés. Ilyen kockázatcsökkentő befektetés létrehozására jó lehetőséget ad a jelenleg igen erős forint. A kötvények lejártakor akár a hitel előtörlesztésére is használhatjuk a kifizetést, így az árfolyam nem is számít igazán az euró tartozásunk mindenképp az előre kiszámolt mértékben csökkenhet.

A kockázatok között ki kell térni a nemfizetés kockázatára is. Az ország csődje esetén előfordulhat az, hogy az ország nem tud fizetni és nem jutunk maradéktalanul hozzá megtakarításainkhoz. Ennek esélye azonban jelenleg minimális.


PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem