7 °C Budapest

Itt az OTP újdonsága: már be sem kell menni a bankba

2012. szeptember 6. 11:04 2 perc

Újfajta, fiatal pályakezdőknek szánt szolgáltatáscsomagot mutatott be mai sajtótájékoztatóján az OTP Bank. A Simple fantázianevű csomag egyik fontos eleme, hogy az online kapcsolattartásra helyezi a hangsúlyt, szolgáltatásai leginkább egyfajta direktbanki nyitásra engednek következtetni.

A bank megbízásából készített, a harminc év alattiak szokásait vizsgáló kutatásból kiderül: a fiatalok esetében különösen a pénzügyek esetében van jelentősége annak, hogy kontrollálják a folyamatokat: tipikus jellemzője a korosztálynak, hogy szereti online intézni (pénz)ügyeit, ugyanakkor gyakrabban vesznek fel készpénzt az ATM-ekből is.

Mint azt Kovács Antal, a hitelintézet lakossági üzletágát irányító vezérigazgató helyettese a mai sajtótájékoztatón elmondta, az OTP Bank által bemutatott új szolgáltatáscsomag ezeknek az igényeknek próbál megfelelni, azaz a fiatal korosztály élethelyzetihez igazodva alakították ki a Simple csomagot, így például törekedtek az egyszerű, közérthető nyelvezetre is. A csomag 18 és 30 éves kor közötti fiatalok számára vehető igénybe, egy év alatt több tízezer Simple-ügyféllel számol az OTP.

Több ingyenes szolgáltatás, online működés, direktbanki nyitás

A moduláris felépítésű csomag az online bankolásra helyezi a hangsúlyt: a direktbanki szolgáltatókhoz hasonlóan a bankfiókba alapesetben csak a szerződés aláírásáért kell bemennie az ügyfélnek, minden műveletet - így a szerződés megkötését- is online lehet kezdeményezni. A rendszerhez a MasterCard PayPass bankkártya mellett havi két díjmentes készpénzfelvétel társul (saját ATM-ekből), de díjmentes a netbank használata, az online csoportos beszedési megbízások és átutalások, valamint - elektronikus számlakivonat és legalább a minimálbérnek megfelelő havi jövedelem rendszeres jóváírása esetén - a számlavezetés.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Újdonság, hogy a folyószámla hitel esetében 10 ezer forintig sem kamatot, sem kezelési költséget, csak egy egyszeri fix lehívási díjat számít fel a bank. Az ügyfél plusz adminisztráció és aláírandó szerződések nélkül, bármikor módosíthat a szolgáltatáscsomag összeállításán az internetes felületen. A fiatal pályakezdők különböző élethelyzeteihez igazodó kedvezményeket is kínál a Simple: díjmentesen nyitható lakástakarékpénztári számla, igényelhető az OTP Egészségpénztári kártya is.

PC BLOGGER & PODCASTER
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Holdblog  |  2026. november 5. 13:23
Harminc éve még Magyarország és Bulgária emelte a régió agrárexportját, ma Lengyelország áll az élen...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 08:13