Fizethetünk a hitelkártyás vásárlás után is?

2012. július 19. 08:35

A Visa, a MasterCard, nagybankok és kereskedők között létrejött 7 milliárd dolláros megállapodás értelmében a jövőben az üzletek díjat számolhatnak fel azoknak, akik hitelkártyával vásárolnak - írja a Market Watch-ra hivatkozva a Világgazdaság.

A kizárólag hitelkártyákra vonatkozó megállapodás, amelyet még jóvá kell hagynia a bíróságnak, kimondja, hogy a két nagy kártyacégnek, és a kártyakibocsátó nagybankoknak 7,25 milliárd dolláros kártérítést kell fizetniük az érintett kereskedőknek a versenyszabályok megszegése miatt.

Eddig a kereskedőknek kellett megfizetniük a hitelkártya-használatból eredő többletköltségeket, mivel a Visa és a MasterCard megtiltotta, hogy ezeket a vásárlókra hárítsák. A plasztikos fizetésért a két óriáscég átlag 1-5 százalékos tranzakciós díjat kér. Hogy ki melyik alkalmazza, az többek között a kereskedelmi egység méretétől függ (a nagyobbak nagyobb kedvezményt kapnak), de sok üzlet vezetője azt sem tudja, hogyan számolják ki ezt.

Hogy az üzletek díjat kérnek majd a hitelkártyás fizetését vagy - ahogy azt sok benzinkút teszi most - kedvezményt kínálnak a készpénzzel fizetőknek, még éveken át alakulhat. A megállapodást egy év múlva felülvizsgálja a bíróság, feltéve, hogy nem bukik el már korábban például a kiskereskedők elutasítása miatt.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. október 17. 11:34
Nyár végére  megfigyelhettünk egy tizenkét hónap alatt hatszorozó, majd lefelező Samsung részvényárf...
Kasza Elliott-tal  |  2026. október 17. 06:00
Október elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, itt a gyors értékelésem.F...
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
ChikansPlanet  |  2026. október 16. 08:00
A városainkat évtizedek óta a gyorsaság és az autózás logikája formálja. Egyre gyorsabban jutunk el...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 18. vasárnap
Lukács
42. hét
Október 18.
Missziók Világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 18. 16:07
Agrárszektor  |  2026. október 18. 15:03