Akár 8 millió forintot is elkérhetnek a nyugdíjasoktól ezért

2015. április 8. 10:02

A jövőben a főváros által fenntartott idősotthonokba költöző nyugdíjasoktól egyszeri belépési díj kérhető. Ennek első lépéseként júliustól, a január elseje után felszabaduló helyek után kellene fizetni az emelt vagy az átlagot meghaladó szintű ellátást nyújtó intézményekben. A törvény viszont arra nem tér ki, hogy pontosan milyen szolgáltatásért cserébe kérhetnek majd pénzt ezek az intézmények - írja a Népszava.

Mit nevezünk emelt, vagy átlagot meghaladó ellátásnak?

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapja szerint emelt szintűnek számít minden olyan önálló, egy- vagy kétszemélyes lakrész, amely lakószobát, konyhát és fürdőszobát, esetleg egyéb helyiséget foglal magába, egy ellátottra pedig legalább tíz négyzetméter nagyságú lakóterület jut.

Átlagon felülinek pedig azt a lakószobát nevezzük, ahol a lakrész egy- vagy kétszemélyes, önálló fürdőszobával rendelkezik, épülete korszerűen kialakított, berendezése pedig teljes mértékben felszerelt. Azaz található benne tévé, hűtőszekrény, vagy mosógép.

Az új rendelkezés értelmében ezért alsó határként 500 ezret kellene fizetni, de az árplafon akár 8 millió forint is lehet.

 

NEKED AJÁNLJUK
Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 31. péntek
Marcella
5. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33