Csaknem 5 millió forintot is képesek kifizetni azok a szülők, akik az érvényes családtervezési politikát kijátszva nem Kínában, hanem az Egyesült Államokban szülik meg második gyermeküket. A szabálysértőknek a jövőben tetemes bírságot is fizetniük kell, sőt az állami alkalmazottak adminisztratív büntetést is kapnak, és az állásukat is elveszíthetik.
Különdíj megfizetésére kötelezik azokat a kínai szülőket, akik úgy intézik, hogy az érvényes családtervezési politikát kijátszva külföldön szülessen meg második gyermekük, de Kínában kívánják felnevelni - adta hírül a családtervezési főhatóság döntését pénteki számában a China Daily című angol nyelvű napilap.
A kínai családpolitika szerint a vidéken élő, szegényebb egygyermekes házaspárok, valamint az a család, amelyben az első gyermek lány, vállalhatnak második gyermeket.
Az utóbbi években elterjedt gyakorlat szerint egyre többen utaznak a határon túlra, hogy gyermeküket ott szüljék meg, s így játsszák ki Az okok között szerepel az is, hogy vannak, akik azt szeretnék, ha az újszülöttet például az Egyesült Államokban, Kanadában, vagy csak épp a szomszédos Hongkongban anyakönyveznék.
A szabályt megsértők közül azok, akik köztisztviselők, vagy egyéb állami hivatalokban dolgoztak, külön adminisztratív büntetést is kapnak a pénzbírság mellé, így az állásukat is elveszthetik - derül ki a lap összeállításából. Az úgynevezett "társadalmi hozzájárulás" díja területenként változó, így van, ahol a duplája, másutt a tízszerese a helyi egy főre jutó éves átlagjövedelemnek - közölte Csaj Csen-vu (Zhai Zhenwu), a pekingi Népi Egyetem dékánja.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A külföldön született gyereknek nem gond hivatalos utazási dokumentumot kiváltani Kínában, amivel minden pluszköltség nélkül már beíratható az általános és a középiskolába - állítja Julie Tung (Dong), egy olyan ügynökség menedzsere, amely várandós kínai nőket visz az Egyesült Államokba szülésre.
A kedvezmény, amitől ezek a gyerekek elesnek, hogy nem vehetők fel állami óvodákba, s az oltások sem ingyenesek a számukra - magyarázta Tung, aki egyben arról számolt be, hogy üzletük virágzik, a jelentkezők száma stabilan nő. Mint kiderült, közöttük több celeb is van, akik szeretnék, ha második csemetéjük az Egyesült Államokban jönne a világra.
A cég egyébként öt kirendeltséget működtet Kínában, így Pekingben és Sanghajban is van képviseletük. Az Egyesült Államokat választó szülő-turisták tarifája 150 ezer jüan, vagyis körülbelül 4,7 millió forint.
Így áll most a leggazdagabbak listáján Balogh Levente: bevallotta, nem is számolja, mennyi pénze van
Én egyáltalán nem számolom a vagyonomat, nem érdekel, hányadik helyen vagyok - mondta Balogh Levente miután a friss összesítés szerint jelenleg ő a 64. leggazdagabb...
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vallási előírások tettek be a Wizz Air utasaink
- Külföldön szavazna az EP-választáson, ez egy fontos szabály
- Csodát tett a magyar edző Kassán
- Imola, női negyeddöntő és végül derbi – sport a tévében
- Se kutya, se drón, se cigi - nagyon komoly szabályokat hoztak a balatoni látványosságnál
- Szakértő: el fogunk jutni oda, hogy az autózás a gazdagok kiváltsága lesz