A kórházi várólistákat aligha csökkentheti az a 3,8 milliárd forint, melyet a napokban osztott szét néhány intézmény között az egészségbiztosító, hiszen az egészségügyi intézmények adóssága elérheti a 45 milliárd forintot - írja a Világgazdaság.
40-45 milliárd forintra taksálja az intézmények lejárt beszállítói tartozását Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház főigazgatója, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke. véleménye szerint amennyiben nem kap forráspótlást az egészségügy, év végére ez 60-70 milliárdra is nőhet.
Így nem sokat segít a gondokon az a 3, 8 milliárd forint sem, melyet az egészségpénztár néhány egészségügyi intézmény között osztott szét, azzal a nem titkolt céllal, hogy csökkentsék a várólistákat. Ma akad olyan műtéti eljárás, amelyre 5 évet kell várnia a páciensnek.
Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint ez az összeg lélegzetvételt jelent, ám ennek tízszeresére lenne szükség, hiszen minden kórház bajban van. A vezető szerint becsülten egyhavi finanszírozási összeg hiányzik az ágazatból.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Átírt az EU egy lényeges szabályt, foghatja a fejét sok közlekedő
- Gyászol a zenei világ
- Sokak által hiányolt funkciót újít a Google Chrome
- Nyugdíjbomba Németországban: még a kancellár is szembeszállt pénzügyminiszterével
- Homokos strandot kap az egyik legnépszerűbb magyar üdülőtó
- Teljesen átalakul a Windows Start menüje – mutatjuk a részleteket