Mivel fizetjük az egészen kis összegeket egy újság, egy kávé, egy buszjegy vásárlásakor? Mik a legfőbb érvek az aprópénz, esetleg a bankkártya mellett? Pénztárcánkat ma jellemzően 500 és 1 000 Ft közötti értékben húzza aprópénz, bár a fogyasztók közel egyötöde (18%) tudatosan kevés érmét használ.
A MasterCard kutatásából kiderül, hogy pénztárcánkat ma jellemzően 500 és 1 000 Ft közötti értékben húzza aprópénz, bár a fogyasztók közel egyötöde (18%) tudatosan kevés érmét használ, azt is célirányosan tartja parkolásra, automatákban való fizetésre. Ugyanakkor a felmérésben megkérdezettek 10%-a ennek szöges ellentéte: ők úgy nyilatkoznak, náluk mindig több apró van, mint amennyi szükséges. A pénzérmékhez a többség közömbösen viszonyul (48%), a fogyasztók egynegyede azonban inkább szabadulna a fémpénztől, amelyet szívesen kiváltana bankkártyával, mobillal, egyéb fizetési eszközzel.
Akit zavar az aprópénz, leginkább az érmék súlya miatt panaszkodik (40%), de a válaszadók több mint harmada említi azt is, hogy legtöbbször túl sok vagy túl kevés van a váltópénzből. Ugyancsak sokan (16%) mondták, hogy az apró nem higiénikus, sok kórokozót hordozhat, majd a válaszadók egy jelentős részének (12%) gondja volt azzal is, hogy a külföldi pénzérméket nyaralásból visszatérve nem - vagy csak nehezen - tudja forintra váltani.
A kutatásából egyértelműen kiderült, hogy 500 forintig bevállalunk kizárólag aprópénzes fizetést is, míg 1 000 forint felett a papírpénz vagy bankkártya dominál minden vásárláskor. Az ok: nem szeretnénk megvárakoztatni a mögöttünk állókat azzal, hogy átszámoljuk az érméket, nem akarjuk terhelni a boltost a sok apróval, bár, ha jelzi, hogy jól jönne a váltópénz, sokszor előkerül a tárcából az érme is. Mégis az esetek nagy többségében az 1 000 Ft-os vásárlások felett már nehéz megszabadulni a pénzérméktől, noha az emberek nagy része szívesen tesz így, amint lehetősége adódik rá.
Erre utal az is, hogy arra a kérdésre, hogy "Ön miért fizet aprópénzzel?", a válaszadók 55%-a mondta, hogy elsősorban azért, mert így szeretne szabadulni azoktól az érméktől, melyek a papírpénz váltásakor kerültek hozzá. A gyorsaságot, mint az aprópénz másik nagy előnyét, a válaszadók 40%-a tartotta fontosnak.
A kutatásból egyértelműen kiderült, hogy a bankkártyát jobban szeretik az emberek, mint az aprópénzt. A válaszadók 65%-a mondta, hogy kifejezetten kedveli a plasztikot, bár igaz, az egészen kis összegű (1 000 Ft alatti) vásárlásoknál még nem annyira elterjedt a használata. Ennek okaként legtöbben azt hozzák fel, hogy kisebb összegek esetén még nem szoktak hozzá a bankkártyás fizetéshez, illetve hogy az aprópénz gyorsabb fizetést tesz lehetővé.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
"Ma már létezik egy éppen a gyors fizetésre kifejlesztett bankkártya, a PayPass™ - emelte ki Gauder Milán, a MasterCard Europe regionális vezetője. Ez a kártya 5 000 Ft alatti fizetéseknél nem kér PIN kódot, sőt át sem kell adni a pénztárosnak. A plasztikot a kártyabirtokos egyszerűen elhúzza egy elfogadó terminál előtt, majd egy hangjelzést követően már meg is történt a fizetés. Nem elhanyagolható, hogy a PayPass technológiát mobiltelefonokban is lehet alkalmazni. Ennek kezdeti módja a PayPass matrica, ami a telefon hátlapjára ragasztva helyettesíti a bankkártyát. Ma már léteznek olyan telefonok is, melyek matrica nélkül is képesek kezelni a PayPass rendszerét és kommunikálni az elfogadó terminállal."
A felmérésben résztvevők 52%-a hallott már a PayPass kártyáról, ám ennek csak fele tudná pontosan definiálni, hogy mi az. A MasterCard regionális vezetője szerint az elfogadóhelyek és a kártyák számának növekedésével hamarosan jóval szélesebb körben ismerik és használják majd ezt a technológiát.
Így áll most a leggazdagabbak listáján Balogh Levente: bevallotta, nem is számolja, mennyi pénze van
Én egyáltalán nem számolom a vagyonomat, nem érdekel, hányadik helyen vagyok - mondta Balogh Levente miután a friss összesítés szerint jelenleg ő a 64. leggazdagabb...
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Dübörög a bevásárlóturizmus a szlovák határ közelében, pünkösdhétfőn jöhet a csúcs
- Sejtik, hogy kiket lehetnek a dunai tragédia áldozatai
- A száguldó holland visszatért
- Szidták az anyukáját, alaposan megbüntette a szurkolókat a felcsúti válogatott védő
- Két meseszámot is kihúztak a hatoslottón
- Elhunyt Varga Szilvia, mindössze 53 éves volt