Az ONYF adatai alapján 100 ezer tag maradt a magánnyugdíjpénztári szektorban, a 18 szereplő közül 7 nem tudta elérni a törvényi működési feltételek között meghatározott 2000 fős tagságot. Ezen pénztárak többsége már nagyjából döntött a megszűnésről, viszont a Villamosenergia-ipari Társaságok Nyugdíjpénztára mindenképpen maradni akar, a CIG Pannónia Biztosítóval történt stratégiai szövetség is ezt támasztja alá. A szektorban vélhetően olyan pénztárak is meg fognak szűnni, akik 2000 tag feletti magán ágat tudnak felmutatni, ezért érthető, hogy nagyon komoly verseny indult el a biztosítói pénztáraknál a piacszerzésre.
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság már tájékoztatta a pénztárakat a maradási nyilatkozatokat kitöltő tagok pontos számáról, mivel friss információ nem érkezett a legutóbb megismert adatok óta, kijelenthetjük, hogy 100 ezren maradtak a magánpénztári szektorban. A piacon jelenlévő 18 szereplő közül 7 pénztár nem tudta elérni a visszaléptetés lezárta után a 2000-es taglétszámot, ami azt jelenti, hogy ezeknek a pénztáraknak fél évük van arra, hogy elérjék a bűvös számot, különben a PSZÁF bevonja működési bizonytalanság miatt a pénztárak működési engedélyét.
A 2000 fő alatti pénztáraknak két lehetőségük van, vagy találnak idő közben elegendő tagot a fennmaradáshoz, vagy megszűnnek. Persze ezt a lépést korábbra is lehet hozni, ha a pénztár nem akar erőforrásokat fordítani arra, hogy a piacon maradjon. A megszűnés esetén a tagoknak is két opciójuk van, vagy egy még működő pénztárba lépnek át, vagy visszalépnek az államhoz.
A kisebb szereplők közül többen is megkezdték viszont már a megszűnést, a Quaestor Országos Magánnyugdíjpénztár például 2011. március elsejével határozta el a végelszámolást. Az Életútnál már tavaly december közepén eldöntötte a közgyűlés, hogy beszüntetik tevékenységüket, és a magánnyugdíjpénztári részt végelszámolás alá helyezik (az önkéntes részt nem érinti a változtatás). Egy múlt havi közgyűlés alapján a maradó tagok ingyenesen léphetnek tovább más pénztárba, a kifizetéseknél pedig csak a postai díjat számítják fel - írja a Napi Gazdaság.
A maradási hajlandóság és az egy főre jutó magánnyugdíjpénztári vagyon között nagyon szoros összefüggést figyelhettünk meg, egyedül a Honvéd, a Postás és a Vasutas volt ahol gyengébb volt ez a kapcsolat, itt viszont olyan közalkalmazottak a tagok, akik vélhetően tudhatták, hogy nem sok esély van a maradásra, illetve a fennmaradásra. A Vasutasnál a maradókat az év folyamán tájékoztatni fogják, hogy miként léphetnek át más pénztárba. A Postás honlapján csak a visszalépésre vonatkozó információk voltak elérhetők, míg a Napi Gazdaság a Honvéd magánnyugdíjpénztártól azt tudta meg, hogy a küldöttgyűlés már döntött a saját megszűnéséről, az alternatívák közül pedig azt választották ki, hogy a maradókra bízzák hova lépnek át.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A tegnapi nap friss híre volt, hogy a CIG Pannónia Biztosító és a Villamosenergia-ipari Társaságok Nyugdíjpénztára (VIT) stratégiai megállapodást írt alá. A magánnyugdíjpénztári ágon 862 fő maradt, viszont már több kisebb pénztár is jelezte, hogy hajlik arra, átadja a tagjait - mondta Vokony János, a VIT igazgatóságának elnöke. Terveik szerint a magánnyugdíjpénztári ág is meg fog maradni, míg az önkéntes pénztári oldal erős, 30 ezer tagja van, az összes kezelt vagyon pedig eléri a 60 milliárd forintot. Járai Zsigmond szerint rövid távon is akár 5000 fős lehet a nyugdíjpénztár magán ága, vélhetően azért mert nem csak a kisebb, megszűnésre ítélt pénztáraktól tudnak majd tagokat átcsábítani, hanem lesznek olyan pénztárak is, amik a 2000 fő elérése ellenére sem folytatják a magánpénztári ág fenntartását, hiszen az jelen feltételek mellett veszteséges üzletág.
Így áll most a leggazdagabbak listáján Balogh Levente: bevallotta, nem is számolja, mennyi pénze van
Én egyáltalán nem számolom a vagyonomat, nem érdekel, hányadik helyen vagyok - mondta Balogh Levente miután a friss összesítés szerint jelenleg ő a 64. leggazdagabb...
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Találj egy embert, és nyert ügyed van - választási furcsaság
- Véres ukrán siker Szaúd-Arábiában
- Vulkanológus: a vulkánok akkor is veszélyesek, amikor éppen nem működnek
- Donald Trump fegyverekről beszélt
- Vallási előírások tettek be a Wizz Air utasaink
- Külföldön szavazna az EP-választáson, ez egy fontos szabály