Botrányos viselkedése miatt kidobtak egy magyar milliárdost a Sziget fesztiválról. A bejáratnál posztoló rendőrökkel is kötekedett, akik előállítás közben eltörték a karját.
Alig egy év leforgása alatt közel 11 millió forintot fizetett a iskolatársának egy megzsarolt balatonlellei tanuló, a pénzt a családi kasszából emelte el. Egy tizenöt éves diák azzal zsarolta, hogy feljelenti a rendőrségen, mert megkarcolta a motorját - először másfél millió forintot kért a javíttatásért, később újabb ürüggyel csalt ki pénzt az általános iskolástól - írja a sonline.hu.
A zsarolás végösszege: 6,7 millió forint, 2430 euró és 800 lej
A szülőknek feltűnt, hogy több millió forint hiányzik a családi kasszából, de azt hitték, hogy egy besurranó tolvaj lopta el a pénzt. A diák édesanyja csak tavaly áprilisában jött rá a történtekre, miután a fia részletesen bevallotta, hogy az egyik iskolatársa folyamatosan zsarolja. A család azonnal a rendőrséghez fordult, a jelenleg 17 éves sértett a bíróságnak azt mondta, az iskolatársa folyamatosan zaklatta, a végén már azzal fenyegette, hogy megöli.
"Nagyképűsködő, keménykedő, beszólogatós gyerek volt, szerette az észt osztani. Nagyon féltem tőle, egyszer megütött, valamint a pesti kidobó haverjaival fenyegetett" - mondta.
Az egész ügy egy internetről letöltött filmmel kezdődött: az áldozat, az akkor tizennégy esztendős balatonlellei fiúról megtudta a vádlott, hogy tud filmeket lehúzni a netről, s megkérte, töltsön le egyet, melyet ezer forintért el tudnak majd adni. Ezután kérte az első összeget: mivel a kiírt dvd-t állítólag nem tudta lejátszani a vevő, s emiatt feljelentést akart tenni, a vádlott százezer forintot kért, hogy eltussolja az ügyet.
Egy év múltán indult meg igazán csak a zsarolási lavina, a lellei fiú megkarcolta a vádlott motorját, aki a javításért már félmilliót követelt. A pénzt vendéglátós szüleitől lopta el a sértett - szülei amúgy egy évvel korábban eltiltották az éttermükben illegálisan telefont árusító vádlottól -, aki szűk egy év alatt közel 11 millió forintot adott át zsarolójának. A sértett anyja szerint - aki 2009 szeptemberétől már feljegyezte az otthonról eltűnt pénzeket - fia 6,7 millió forintot, 2430 eurót és 800 lejt adott át, a korábban kifizetett összegekről azonban nem volt pontos kimutatása a családnak.
A terror házává vált az iskola
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
"A terror házává vált az iskola, néhány problémás diák folyamatosan fenyegeti és zsarolja a többieket. Van, akitől pénzt követelnek, másoktól elveszik az értéktárgyaikat. Gyakran provokálnak verekedést, sőt az is előfordult, hogy más osztályok termébe óra közben bementek, és megzavarták a tanítást" - emelt ki egyet az Eduline az oktatási jogok biztosához eljuttatott panaszok közül. Aáry-Tamás Lajos novemberben bemutatott kutatásának eredményei szerint minden tizedik diák keveredett már iskolai verekedésbe, a tanulók negyede rángatta vagy lökdöste már valamelyik osztálytársát, ötödük pedig olykor-olykor meg is rugdosta a többieket.
Iskolatej maffia
Leginkább kisebb vidéki települések általános iskoláiban fordult elő, hogy az osztálytársaiktól néhány évvel idősebb diákok a nagyszünetben azzal az indokkal gyűjtötték be a tanulóknak kiosztott iskolatejet, hogy otthon kell a tej a kistestvéreiknek.
Így áll most a leggazdagabbak listáján Balogh Levente: bevallotta, nem is számolja, mennyi pénze van
Én egyáltalán nem számolom a vagyonomat, nem érdekel, hányadik helyen vagyok - mondta Balogh Levente miután a friss összesítés szerint jelenleg ő a 64. leggazdagabb...
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Nagyon későn vesszük észre a petefészekrákot, csaknem ezren halnak bele évente
- Izraeli-palesztin - Joe Biden előállt javaslatával
- Jöjjenek a nők és a fiatalok! - Sport a tévében
- A világ egyik legritkább állatát sikerült felnevelniük tudósoknak
- Reménykeltő magyar bejelentés a heredaganat gyógyításáról
- Földbe csapódott az iráni elnök helikoptere - Ebrahim Raiszi és külügyminisztere is meghalt