A biztonsági kamerás felvételek buktatták le azt a banki dolgozót, aki egy hátsó irodába osonva két köteg készpénzt csúsztatott a zakója belső zsebébe. Az eset még tavaly júliusban történt a Santander Bank wolverhamptoni fiókjában, a bíróság most tett pontot az ügy végére.
A biztonsági kamera felvétele
Steven Heer, a 30 éves pénzügyi tanácsadóként dolgozó vádlott már évek óta a bank alkalmazásában állt. Jól ismerte a belső folyamatokat, arra azonban ő sem számított, hogy a bank a belső irodákba titkos biztonsági kamerákat telepített.
A férfi a bankfiók zárása után az egyik ilyen iroda felé vette az irányt, ahol 5 ezer fontot, átszámítva 1,65 millió forintot (ami körülbelül másfél havi fizetésének felel meg) rejtett a belső zsebébe.
Az alig egyperces felvétellel a bíróságon szembesült, ahol mindenki meglepetésére azt állította, hogy csak tesztelte a bank biztonsági rendszerét, és a súlyos bankbiztonsági hiányosságokra akarta felhívni a vezetőség figyelmét, bár a szokatlan tesztről elfelejtett szólni a feletteseinek. Arra a kérdésre, hogy miért tartotta hetekig magánál a készpénzt a sikeres műveletet követően, nem tudott magyarázatot adni.
Steven Heer civilben
A bíró az ítélethirdetésnél elmondta, hogy abban az esetben, ha valaki egy ilyen bizalmi állásban hasonló bűncselekményt követ el, szinte biztos, hogy a börtönben végzi.
Ennek ellenére a körülmények alapos vizsgálatát követően a bankár "csak" 8 hónapot kapott két évre felfüggesztve, 240 óra közmunkára ítélték, valamint az eltulajdonított készpénz és 532 font (175 ezer forint) büntetés megfizetésére kötelezték.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A dolgozó munkaviszonyát a bank azonnali hatállyal megszüntette.
Így áll most a leggazdagabbak listáján Balogh Levente: bevallotta, nem is számolja, mennyi pénze van
Én egyáltalán nem számolom a vagyonomat, nem érdekel, hányadik helyen vagyok - mondta Balogh Levente miután a friss összesítés szerint jelenleg ő a 64. leggazdagabb...
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Lopják a wifidet? Ezek az árulkodó jelek és megoldások
- A móri gyilkossághoz kötik a csepeli TEK-akciót
- Észre sem vette a rolleres kislányt a sofőr – videó
- Gázszámlapara - fontos határnapon vagyunk túl, május 17-e volt az utolsó "fűtéses" nap
- Ugrik egy kedvelt funkció bizonyos androidos készülékeken
- Csapadékkal felvértezve támadnak a gomolyfelhők