Egyelőre kevesen érdeklődnek az állami nyugdíjba való visszalépés iránt, nagyon sok az érdektelen és a bizonytalan ügyfél. A magán-nyugdíjpénztárak éppen ezért hirdetési kampányba kezdenek, amely során részletesen tájékoztatnák a pénztári tagokat az átlépés kockázatairól - mondta Bába Julianna, a Stabilitás Pénztárszövetség új elnöke a Napi Gazdaságnak.
A visszalépési lehetőség iránt eddig elenyésző az érdeklődés, viszont aki szeretne váltani, az sem tud, mivel még nem állt fel az őket fogadni képes szervezet. A kitöltött átlépési nyilatkozatokat ezért csak a szekrényben tudják tárolni.
Az elnök asszony megerősítette, hogy több önkéntes nyugdíjpénztári tag is kivette pénzét a kasszából, mert attól tartanak, hogy az állam erre is ráteszi majd a kezét. Az embereket az sem érdekelte, hogy így adó terheli a befektetéseiket. Szerintük a kisebb összeg is jobb, mint a bizonytalan.
A váltást az állami és a magánnyugdíj rendszer között az eszközök átadásával oldanák meg technikailag. Az állami szervezet, amely tudná ezeket a tételeket fogadni, viszont még nem alakult meg.
Orosz Dániel, az AXA-csoport stratégiai elemzési igazgatója szerint a több évre lekötött eszközök feltörése értékvesztést okozhat a vagyonelemeknek, és emellett plusz költségekkel is jár.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Bába Julianna véleménye alapján a legnagyobb mértékben visszaváltott tételek az állampapírok lesznek, ami által csökkenni fog az államadósság.
Az előrejelzések szerint harminc százalékos visszalépési arányra számít a Szövetség, ugyanennyi a biztosan maradók száma is. A legnagyobb részt a bizonytalanok és az érdektelenek teszik ki (40 százalék).
Így áll most a leggazdagabbak listáján Balogh Levente: bevallotta, nem is számolja, mennyi pénze van
Én egyáltalán nem számolom a vagyonomat, nem érdekel, hányadik helyen vagyok - mondta Balogh Levente miután a friss összesítés szerint jelenleg ő a 64. leggazdagabb...
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Szép ajándékot kapott Lisztes Krisztián a búcsúmeccsén
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
- Túl van az életveszélyen a szerdán meglőtt szlovák kormányfő - a nap hírei
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak